TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgysorozatba-vételről van szó, de jól tudjuk, hogy egyfajta hangulatkeltésről is szó volt, amikor benyújtásra került ez a javaslat, hiszen az uniós csatlakozás előtt sokakban rémálmokat próbáltak kelteni arra vonatkozólag, hogy majd az Unióban a nyugdíjak reálértékét hogyan lehet megőrizni. Kérem tisztelettel, a nyugdíjak reálértéke ma is, holnap is és jövő május 1-je után is megőrződik, hiszen a jelenleg hatályos törvények erre lehetőséget biztosítanak.
Amiről egyébként képviselőtársaim önálló indítványa szól, az a nyugdíjak reálértékének a megőrzése, retorikájukban pedig végig arról beszélnek, hogy hogyan kéne a nyugdíjasok helyzetét javítani. Ha tehát a jelenlegi színvonalon szeretnénk megtartani a nyugdíjak vásárlóértékét, vásárlóerejét, az nem biztos, hogy támogatandó. Éppen ezért a szociális és családügyi bizottságban is abbéli elvárásunknak, kívánalmunknak adtunk hangot, és itt is azt szeretnénk, hogy ha nem ezt az értékét őriznénk meg a nyugdíjaknak, hanem jelentős mértékben javítanánk a nyugdíjasok helyzetén, a nyugdíjasok életkörülményein.
Éppen ezért Béki Gabriella és Kósáné Kovács Magda képviselőtársunk egy képviselői indítványt tettek, amely konkrétumokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a nyugdíjasok élethelyzetén, körülményein és a nyugdíjak mértékén jelentős mértékben javítsunk. Ne a jelenlegi szintet konzerváljuk tehát, hanem javítsuk ezt a helyzetet!
Egyébként a képviselőtársaink által benyújtott önálló képviselői indítvány elég szűkszavú és eléggé általános. Konkrétan annyit fogalmaz meg, hogy a kormány dolgozza ki azt, hogy hogyan lehetne a reálértéket megőrizni. Én azt gondolom tehát, és a képviselőcsoportunk nevében arra kérem képviselőtársaimat, hogy a tárgysorozatba-vételről szóló szavazás esetében a nem gombot nyomják meg.
Köszönöm szépen a szót. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó! - Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés