DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Tegnap botrányba fulladt egy rendezvény, amelynek célja a polgárok véleményének békés kinyilvánítása lett volna. A Kendermag Egyesület, illetve a könnyű drogok használóinak büntetlenségéért küzdő esemény további szervezői és résztvevői ugyan felkészültek arra, hogy ellentüntetőkkel fognak szembesülni, a körülmények azonban a legrosszabb várakozásokat is alulmúlták.
A békés gyülekezés joga a kollektív véleménynyilvánítás legfontosabb formája, amely az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint kiemelt védelmet élvező alapjog, az alkotmányos demokrácia működésének egyik alapvető feltétele. A Lelkiismeret '88 nevű csoport tagjai a tegnapi délutánon folyamatosan akadályozták polgártársaikat abban, hogy véleményüket békésen kinyilváníthassák.
Hogyan történhetett meg mindez? A rendőrség eredetileg úgy engedélyezte a két csoport egyidejű felvonulását, hogy a Vörösmarty téri helyszín két oldalán foglalnak majd helyet a szembenálló felek. A valóságban azonban a kirendelt rendőrök nem voltak képesek az elválasztás végrehajtására, és a kordonokat a Kendermag Egyesület képviselői többszöri kérését követően csak akkor helyezték a két tábor közé, amikor megérkeztek a térre a rohamrendőrök. Sajnos azonban még így is lehetetlen volt az eredeti program szerint lefolytatni a rendezvényt. A fővédnök, Jancsó Miklós filmrendező és a szintén meghívott Konrád György író felszólalásait elnyomta az ellentüntetők folyamatos sípolása. A marihuánanap szimpatizánsai közé keveredő rendbontók záptojással és paradicsommal dobálták a színpadra fellépő művészeket és műsorvezetőket, mindezek következtében pedig a legtöbb meghívott nem is vállalta a fellépést.
Mindezek alapján azt kérdezem a tisztelt miniszter asszonytól:
1. Megfelelőnek tartja-e a rendőrségnek a rendezvények biztosítására tett intézkedéseit?
2. Miért nem tudott a rendőrség eleget tenni annak a kötelezettségének, hogy biztosítsa a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülését?
Kérem válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés