ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert Sisák képviselő úr félreértette a mondandómat. Én egyáltalán nem azt mondtam, hogy ne foglalkozzon az indoklással - tőlem az oldalszámokon is vitatkozhatunk. Éppen ellenkezőleg: mindössze azért idéztem az indoklásból, hogy ezzel is bizonyítsam számára azt, hogy egy fantommal vitatkozik, és nem a törvénytervezettel, amikor a lexikális tudás értékét félti.

A törvényjavaslat indoklása arról szól - és reményeim és hitem szerint a benne található törvényhelyek is -, hogy egyensúlyt kell teremteni a lexikális tudás és az erre épülő felhasználható készségek kialakítása között. Ez a szándék, és úgy érzem, hogy ebben egyetértünk, még ha a módot vitatjuk is.

Arnóth képviselő úrnak azért azt szeretném fölvetni, természetesen mindannyian tudjuk, hogy nem minden iskola, nem minden pedagógus szeretne kerettantervet írni. Ám az is elképzelhető, hogy nem szeretne a szerint a kerettanterv szerint tanítani, amit az Oktatási Minisztériumban ilyen vagy olyan bölcsesség alapján összeállítanak. A jelenlegi szabályozás a választás lehetőségét teremti meg. Nem kötelezettséget ír elő, hanem arra teremt lehetőséget, hogy legyen mód másfajta tanterveket is választani. Messze vezet, hosszú vita, hogy ez milyen módon hat az iskolaszerkezetre - majd erről szeretnék szólni rendes hozzászólásomban -, arra azonban fölhívnám a figyelmet, hogy ezt a vitát nyolc hónappal ezelőtt folytattuk le, a közoktatási törvény módosítása kapcsán; most ebben a rendszerben nem történik semmifajta változás.

Azon pedig csodálkozom, hogy fideszes, MDF-es képviselőtársaim, akik most felfedezték hirtelen a nagy oktatási hiányt a saját pénztárukban, a saját önkormányzatukban, vajon az elmúlt négy évben, amikor Révész Máriusz képviselőtársam szerint már 90 százalékon volt finanszírozva az oktatás, ennek a matematikai műveletnek a problémáival miért nem szembesültek.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu