ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétperces hozzászólásban már említettem, hogy az a benyomásom, hogy képviselőtársaim egy része nem a törvényjavaslattal, hanem fantomokkal hadakozik. Ennek persze számos oka lehet, ezek közül egyet biztosan érdemes megemlíteni. Azt, hogy nem mindig ugyanazok nyilatkoznak, mint akik részt vesznek a munkában.
Hadd említsem meg azt, hogy volt olyan bizottsági ülés, amikor ülésezett a bizottság a törvényjavaslat kapcsán, eközben azonban a bizottság fideszes alelnöke - egyik fideszes alelnöke, bocsánat! -, Pokorni Zoltán képviselő úr már sajtótájékoztatót tartott a bizottsági ülés eredményeiről. Így aztán nem csoda, hogy önöknek számos olyan mániája van, amit ez a törvényjavaslat sajnos nem tartalmaz.
Ezek közül az én kedvencem a lopakodó iskolaszerkezet-váltás. Ezt azért is szeretem, mert ehhez egyfajta romantikus kép kapcsolódik a fejemben, hogy egy holdtalan éjszaka a miniszter úr és az államtitkár úr egy elemlámpával és egy csavarhúzóval felszerelkezve megtámadják az iskolákat, és kicserélik rajtuk a táblákat. Gyanítom, hogy nem erre gondolnak, azonban azt kell mondanom, hogy ebben a törvényjavaslatban sem lopakodó, sem nem lopakodó iskolaszerkezet-váltás nincsen.
Ennek kedvéért hadd idézzek egy rövid passzust ebből a törvényből, amely amúgy szól, hogy az alapfokú nevelés és oktatás szakasza az elsőtől a nyolcadik évfolyamig tart. Azt hiszem, hogy ennél egyértelműbben meglehetősen nehéz megfogalmazni a nyolcosztályos iskola és a nyolcosztályos alapfokú oktatás melletti kiállást. Egyetértek Révész Máriusz képviselő úrral, hogy lehet egyébként tizenkét osztályos tankötelezettséget fenntartani úgy is, hogy van benne egy nyolcosztályos alapszakasz - erről szól egyébként ez a törvényjavaslat, örülök, hogy ezt támogatja.
Miről szól tulajdonképpen az iskolaszerkezet szempontjából ez a törvényjavaslat? Arról, hogyan lehet a jelenlegi iskolaszerkezet kereteit nem megbontva, sőt azt lehetőség szerint megerősítve, válaszolni azokra az új kihívásokra, amelyek ma az oktatási rendszert érik. Hadd említsek ebből kettőt. Az egyik az alapképességek kérdése. A jelenlévők többsége, és hozzá kell tennem, hogy emellett a Magyar Tudományos Akadémia véleménye is megerősíti azt, hogy itt vannak problémák. Többfajta vizsgálat van. Elfogadom azt, amit a képviselő úr mond, hogy vannak ilyen vizsgálatok és olyan vizsgálatok, azonban mindenfajta vizsgálatnál erősebbek számomra a hétköznapi tapasztalatok, amelyek azt mutatják, hogy bizony az alapképességek elsajátításával gondok vannak.
És ez nem azért van, mert az oktatási rendszer rossz. Nem azért van, mert a pedagóguskollégák felkészületlenek. Nem azért van, mert azok a módszerek, amelyeket alkalmaznak, eredendően hibásak lennének. Ez azért van, tisztelt képviselőtársaim, mert a világ megváltozott. Megváltozott az a környezet, ahol a családok, a gyerekek élnek. Megváltozott az a környezet, az a társadalom, amely körülveszi az iskolát. Ennek következménye az, hogy a régi módszerek, a régi iskolaszervezési módok nem mindig elégségesek arra, hogy az alapképességeket megfelelő szinten kialakítsák. Ez egyébként nem magyar tapasztalat. Ha tanulmányozták, akkor tudhatják, hogy ezek a viták az Egyesült Államoktól Európa országainak többségéig az elmúlt években lezajlottak, és valamifajta változást eredményeztek.
Van még egy fajta kihívás, ez pedig szintén a megváltozott világgal kapcsolatos, és tulajdonképpen az alapképességekkel. Olyan világban élünk, ahol a nyelvismeret és a számítógépes ismeret alapképességgé vált. Olyan világban élünk, ahol ezek nélkül az ismeretek nélkül nem lehet elindulni egy sikeres életpályán.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet persze arról beszélni, hogy a Fidesz-kormány mennyit tett ezekben a dolgokban, és mennyi eredményt ért el. Azonban azt kell mondanom, hogy a számok ezt csak részben igazolják. Lehet persze jövőbelátással foglalkozni, és azt mondani, hogy ha még 4-8-12 évet maradt volna ez a kormány - már az előző, az Orbán-kormány, amelyet önök annyira kedvelnek -, akkor micsoda csodák lettek volna. (Sági József: Így van!) Azonban az ifjúság helyzetéről szóló jelentés 2001-ről - ami, mint tudják, az önök utolsó teljes éve volt; remélem, jó hosszú ideig -, tehát az erről az évről szóló jelentés azt mutatja, hogy az oktatási esélyegyelőség bizony-bizony növekedett az oktatásban az önök kormányzása alatt is. (Sic!)
Ez azt mutatja tehát, hogy számos feladat van. Ez azt mutatja tehát, hogy szembe kell nézni ezekkel a kihívásokkal. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat ezekre a kihívásokra keres megoldást. Megoldást keres úgy, hogy az első és negyedik évfolyamon, tehát az első és negyedik évfolyam között erősíti az alapképességek kialakításának lehetőségét. A buktatásról szóló passzus elsősorban erről szól. Az a fajta passzus, ami előírja az iskola és a szülő egyetértését - meg kell mondanom Révész Máriusz képviselő úrnak, hogy az én tapasztalataim szerint ezt sokkal könnyebb megszerezni egyébként, mint ön gondolja; nagyon sok szülő van, aki felismeri ilyenkor ennek a fajta osztályismétlésnek, évismétlésnek a szükségességét -, de ez a passzus arról szól, hogy az a gyerek, aki nem vagy más ritmusban sajátítja el ezeket az alapismereteket, esélyt kapjon arra, hogy anélkül, hogy az iskolai pályájában törés következne be, hogy a tanítójától, az osztályközösségéből kiszakítsák, módja legyen a felzárkózásra és a pótlásra. Ez a törvényjavaslat egyébként többletóraszámot is biztosít.
Erről szól az 5-6. évfolyamon az alapkészségek megerősítésének időszaka. Az az óraszám, amely egyébként nem az évfolyam teljes egészét veszi igénybe, önök is említették, hogy ez csak egy része ennek az évfolyamnak, de igenis módot ad arra, hogy az 5-6. évfolyamon is folytatódjon az alapképességek megerősítése. Tudom, hogy ezt a szakrendszerű oktatás keretében is meg lehet tenni. Azonban, ha erre külön helyet teremtünk az órarendben, erre külön pedagógiai módszereket állítunk be, akkor ez eredményesebb, sikeresebb és főleg garantált lesz.
Ilyen eszköz a 9. évfolyamon bevezetett nulladik felkészítő évfolyam, amely éppen a nyelvoktatás és számítógépes ismeretek elsajátítását szolgálja. Ilyen eszköz az emelt szintű érettségivel összekötött felvételi. Erről már a felsőoktatási törvény vitája kapcsán váltottunk szót, nem kívánom megismételni, amit ott elmondtam. Rendkívüli fontosságú a közoktatás kimenetszabályozása szempontjából.
Én azt mondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezek azok a lépések, amelyek az esélyegyenlőség érdekében hatnak. Ha az oktatási rendszer toleránsabbá válik, az oktatási rendszer esélyt ad az alapképességek megerősítésére, akkor van esély arra, hogy a gyerek, a tanuló az iskolában szerezze meg azokat az ismereteket és képességeket, amelyek a továbbtanuláshoz és a további sikeres élethez számára szükségesek. Ez a törvényjavaslat véleményem szerint erre teremt esélyt.
Önök azt mondják, hogy egy hirtelen nagy változásról van szó. Érdemes azonban végigolvasni a törvényjavaslatot, egész a végéig, az egyébként általában kevésbé izgalmas hatályba léptető rendelkezésekig. Ha ezt is megnézik, azt tapasztalhatják, hogy a törvényjavaslat számos intézkedése, például az 5-6. évfolyamon tervezett változások 2004. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben lépnek életbe. Ez azt jelenti, hogy ötéves felkészülési idő áll rendelkezésre. Ráadásul az ezt követő további öt évben ez a fajta változás még mindig csak 20 százalékot érint, és aztán az ötödik év végére éri el a teljes terjedelmét.
(20.20)
Önök azt mondják, gondot okoz az - és ezzel egyébként egyetértek -, hogy azok a pedagógus kollégáink, akik ott tanítanak ezekben az iskolákban ezeken az évfolyamokon, hogyan fognak megfelelni az új kihívásoknak, az új feladatoknak. Azonban erre is van átmeneti rendelkezés, mégpedig az, hogy egyrészt 2013-ig azok, akik már legalább öt éve tanítanak ezeken az évfolyamokon, folytathatják a tanítást, másrészt pedig ez a bizonyos továbbképzés lehetővé teszi azt, nem azt, hogy a korosztályra felkészüljenek, hiszen valóban tanítják ezt a korosztályt, azt, hogy az új feladatra felkészüljenek. A megoldást egyébként az jelenti, amit Lezsák Sándor képviselő úr és az államtitkár úr egyaránt mondott, hogy hosszabb távon szükség van a pedagógusképzés átalakítására. Ez rendkívül fontos. Egyetértek azzal is, hogy nagyon kevéssé halasztható, nagyon remélem, hogy rövid időn belül ennek eredménye a parlamenti munkában is látszani fog.
Tisztelt Ház! Lehet persze arról beszélni - ez gyakori észrevétel -, hogy rendben van, ezek jó dolgok, fontos dolgok, de miért most kerül sor erre a változtatásra, miért nem vitatkozunk még róla egy kicsit, miért nem próbálunk meg nagyobb egyetértést teremteni. Képviselőtársaim, szerintem ennek két oka van. Van egy nagyon praktikus: a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata miatt a 2004-2005-ös tanév elején mindenképpen szükség van az iskolai pedagógiai programok felülvizsgálatára. Ez a nemzeti alaptantervek létező rendje szerint egyébként indokolt és szükséges. Az a célszerű, ha az iskolák az új elképzeléseket, az új törvényi változásokat ennek során már be tudják építeni a saját iskolai tanterveikbe. Ez tehát a praktikus ok.
Van azonban egy másik ok is, én azt fontosabbnak gondolom: lehet, hogy mi még várhatnánk - azt gondolom, hogy a pedagógustársadalom is bizonyára egy hosszabb felkészülési időt örömmel fogadna -, azonban a gyerekek nem várhatnak, minden év, amikor késlekedünk, egy olyan korosztályt jelent, amelyik kisebb eséllyel, kevesebb lehetőséggel indul neki az életnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megtehetjük azt, hogy nem beszélünk a problémákról, megtehetjük azt, hogy azt mondjuk, tulajdonképpen jó ez az oktatási rendszer, ahogy van, tulajdonképpen alapvető változtatásra vagy még jelentősebb változtatásra sincs szükség, azonban ez a magatartás inkább a struccra, mint a felelős oktatáspolitikusra jellemző. Ezért azt kérem, hogy gondolják át az álláspontjukat, és megfelelő módosító javaslatokkal próbáljunk olyan megoldásokat találni, amelyek a pedagógustársadalom és a gyermekek érdekét egyaránt szolgálják. (Sági József: És elfogadjátok?)
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés