ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is nagy megtiszteltetés nekem, hogy a jelen lévő ellenzéki képviselők többségét egy ilyen szövegértelmezési gyakorlatra késztette szerény felszólalásom. Ha a stílust úgy értékelik, hogy talán túl lendületes volt, akkor ne haragudjanak érte vagy ne bántódjanak meg érte, ez nem a téma iránti tiszteletlenségből, éppen ellenkezőleg, a téma iránti elkötelezettségemből és lelkesedésemből következett. Meg is követném Pokorni képviselő urat, hogyha félreérthetőek voltak a szavaim, de azt fájlalom, hogy nincs most jelen, hiszen azt gondolom, hogy talán még ő is tanulhatna ebből a vitából.
Tisztelt Ház! Egy dologban viszont, azt gondolom, hogy pontos és továbbra is védhető a véleményem. Ez tudniillik arra vonatkozik, hogy változott a világ. És nem arról van szó, hogy most szeretnénk ezt fölforgatni - nem hiszem, hogy ennek az anyázások napjáhozö bármilyen köze lenne, ha hívhatom így a vasárnapi tüntetés körül kialakult helyzetet -, tehát nem hiszem azt, hogy itt a világ felforgatásáról lenne szó. Arról van szó, hogy 1987 óta - éppen úgy, ahogy képviselő úr mondta - változott az egész világ, és még nagyobb ütemben, még sokkal jobban változott Magyarország.
Az oktatási rendszernek ehhez alkalmazkodnia kell - alkalmazkodnia kell, de nem szerkezetváltással. És az a fajta ellentmondás, amiről én beszéltem, erről szólt, hogy ez a törvény nem szerkezetváltást ír elő, ez a törvény a tartalmi munkában próbál megfelelő feltételeket teremteni az alkalmazkodáshoz.
Végül: önök azt kérik számon rajtunk, hogy hol van a nyugalom az iskolákban. Én azt gondolom - eltekintve attól, hogy ha fideszes képviselőtársaink éppen arra járnak -, hogy erre a nyugalomra van esély, mert ez a törvényjavaslat ahhoz teremti meg a feltételeket, hogy a szükséges változásra nyugodtan, fokozatosan kerüljön sor. Én erről a beszédemben szóltam, és ezt továbbra is tartom, hogy itt egy fokozatos, lassú átmenetre van esély. Azonban megállni nem lehet: ha változik a világ, akkor változnia kell az iskolának is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés