ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Ház! Elsősorban azért kértem szót, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy kellő óvatossággal fogalmazzunk szakkérdésekben. Ezt azért javaslom - már mondtam Szabó képviselő úrnak az imént -, mert én például véletlenül azon csoportok egyikébe tartoztam, akik első kísérletként kezdtek el e szerint a bizonyos új matematika szerint tanulni, és meg kell mondanom, hogy a mai napig is hálás vagyok a tanítóimnak is, és annak is, hogy ezzel a módszerrel tanulhattam. Magam kémia-fizika tanár lettem, nem kevés matematikai szükséglettel, az öcsémből pedig programozó lett, aki kiváló matematikus. Azt gondolom tehát, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, nem hiszem, hogy ezt itt, a parlamentben el tudjuk dönteni egy pedagógiai módszerről, hogy hatékony vagy nem.

Ugyanakkor egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig ezzel a bizonyos lopakodó iskolaszerkezet-váltással kapcsolatos. A törvényjavaslat célja nem ez. Bizonyos szempontból értem az önök félelmeit, de a törvényjavaslat alapvetően arról szól, hogy tegyük az alsó és felső tagozat közti váltásokat, valamint az óvoda és az iskola közti váltást rugalmasabbá, fokozatosabbá. Én egyébként egyetértek a képviselő úrral abban, hogy nagyon sok helyen ez ma is rendben van. Nagyon sok helyen ez teljesen jól működik. Azt gondolom, hogy ezeken a helyeken nem is fog gondot okozni egyébként a törvény bevezetése.

Azonban van egy olyanfajta szemlélet, nagyon szemléletesen talán az utolsó amerikai szövetségi oktatási törvénynek a beceneve fogalmazza ezt meg, hogy nem hagyunk gyermeket hátra; tehát az a fajta szemlélet, hogy minden gyerek értékes, minden gyerekről gondoskodni kell, minden gyerek számára biztosítani kell az esélyeket.

Nincs időm már arra, hogy az iskolai testnevelés és testmozgás ügyéről szóljak. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslatban van számos pozitív elem is ebből a szempontból. Javaslom, hogy majd ezeket tanulmányozzuk, ha másutt nem, a részletes vita folyamán beszéljünk ezekről. Ugyanakkor lehet javítani a törvényt ebből a szempontból módosító javaslatokkal, ezt meg fogjuk kísérelni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu