ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság tagjaként az előttünk lévő törvény anyagi megalapozottságát kívánom vizsgálni. Egyéni országgyűlési képviselő vagyok, éppen ezért jól ismerem a választókörzetet, azok önkormányzatainak anyagi helyzetét. A hajdú-bihari Nagy-Sárrét küldött ide, amelynek egyik központja Püspökladány. Sajnos, elmondható, a terület jó része gazdaságilag depressziósnak tekinthető, hátrányos vagy erősen hátrányos helyzetű. Ezért rendkívül fontos, hogy az önkormányzatok milyen gazdasági helyzetben vannak, hiszen a sárréti falvakban, kisvárosokban vagy a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, vagy a legnagyobbak egyike. Éppen ezért a települési intézményrendszer mindenkori állapota jó tükre az ott folyó gazdálkodásnak és szakmai munkának.
A polgármesterek véleménye az, hogy ugyan nőtt a költségvetésük, de sokkal nehezebb lett az új feladatokkal a gazdálkodásuk. Azok a növekmények, amelyek más, szerencsésebb sorsú településeken a bevételi oldal teljesítményét jelentősen emelték, itt nem vagy csak részben jelentkeznek. Ezzel viszont súlyos zavarokat idéztek elő az addig jól működő intézményi rendszerben. Ez az oka annak, hogy jó néhány polgármester jelezte: a közalkalmazotti bérek fedezetének hiánya súlyos gazdálkodási zavarokat idézett elő az általa vezetett településen. A bérhikinek nevezett, felülről nyitott állami alap hárommilliárdjához viszont a feltételek értelmezhetetlenül szigorú volta miatt nem tudnak hozzájutni.
A 2003. évi költségvetés következményeként egyes számítások szerint 117, mások szerint 123 milliárd forintos forráshiány alakult ki az önkormányzatoknál. Ennek következménye az óvoda- és iskolabezárási hullám, a több száz intézményt és sok ezer családot érintő intézményátszervezések sora. A költségvetési támogatás elégtelen volta arra kényszeríti ugyanis a fenntartókat, hogy óvodákat, iskolákat zárjanak be, pedagógusokat bocsássanak el.
A közoktatási törvény módosítása további többletterheket jelent az iskolafenntartóknak, még akkor is, ha a tárca a legfontosabb, a finanszírozást érintő kérdés tekintetében meghátrált. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a normatív költségvetési hozzájárulások összege nem lehet kevesebb, mint a tárgyévet megelőző második évben a helyi önkormányzatok által a közoktatásra fordított teljes kiadások 90 százaléka. A szaktárca eredeti javaslata azt eredményezte volna, hogy az állami támogatás összege akár évekre konzerválta volna a jelenlegi alulfinanszírozott állapotokat.
A javaslat része maradt viszont az az előírás, hogy az önkormányzatnak kell finanszíroznia az iskolai munkához kapcsolódó valamennyi tevékenységet, például a kirándulások vagy a nyári táborozások költségeit egyaránt. Tekintettel az önkormányzatok jelenlegi anyagi helyzetére, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ezek a nevelési lehetőségek így leépülnek, elvesznek az iskolai tevékenység eszköztárából. Szinte elképzelhetetlen, milyen is egy iskola kirándulások nélkül, és egyben jól látható, milyen gyorsan ki fognak kerülni az iskolai pedagógiai programokból azok a tételek, amelyek további terheket jelentenek az amúgy is túlterhelt önkormányzatok számára.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt években fokozatosan előtérbe került a minőségbiztosítási rendszer kiépítése. Ez újabb kihívást jelent az önkormányzatok számára. Az anyagi, tárgyi, személyi feltételek kiépítése nagy tehertétel az önkormányzatoknak, és ez ugyanúgy jellemző a gimnáziumok kilencedik, úgynevezett előkészítő évfolyamaira is. Az még csak hagyján, hogy vitatható a 40 százalék nyelvi, 25 százalék informatikai, 35 százalék szinten tartásra szánt órakeret-felosztás, azt már végképp nem látom, hogy honnan és miképpen kerül pénz mindezek kifizetésére. Ez számításaink szerint mintegy 70 milliárdos igényt jelent a fenntartó önkormányzatokkal szemben.
PHARE-támogatással átfogó program indult 1999-ben a hátrányos helyzetű, különösen a roma fiatalok felzárkóztatására, munkába állításának segítésére. Tapasztalatok szerzése céljából Pécs-Magyarmecskén, Esztergomban és Kazincbarcikán létre is jött három kiemelt oktatási-nevelési körzet. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem látni a folytatást. A bihari Nagy-Sárréten élők számára ez igen vonzó program, szükségünk is lenne rá.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kétkedő gondolataimat a pedagógusok életpályamodelljének sorsával zárnám, a béremelés ennek ugyanis csak egy eleme volt. Arról már szóltam, hogy ezt milyen sete-suta módon hajtották végre, és éppen ezért jogosnak tartom a kérdést, vajon mi lesz a többi elemmel, hol van erre a fedezet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a törvény pénzügyi szempontból kidolgozatlan, bevezetésének beláthatatlanok a következményei, és ha ezt társítjuk a már említett szakmai hiányosságokkal, az eredmény több mint megkérdőjelezhető.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés