DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az oktatásról esik, szó, nem tudok elvonatkoztatni a saját tapasztalataimtól, mint ahogy a mostani vitában is egyértelműen mindenki a saját tapasztalataira is épít. Hiszen tanulmányaink során is nagyon sok tanárral megismerkedhetünk; vannak, akikre jól emlékszünk, és vannak, akiknek még az arcára sem, a nevére sem. Azt gondolom, azokra a tanárokra és pedagógusokra, akik nagy hatással voltak ránk tudásukkal, elhivatottságukkal, bölcsességükkel és élettapasztalatokkal, ma is szívesen emlékszünk. Ezen nagy hatású pedagógusok, akik igyekeztek tudásukat, tapasztalataikat átadva embert faragni a diákokból, nagy elfogadottságot, nagy elismerést kívánnak meg, és ennek megfelelően érdemes az ő környezetüket meghatározó törvényhez is szólni.

Mint országgyűlési képviselőhöz is jó néhány pedagógus fordul hozzám abban a kérdésben, amely most itt, a Ház előtt van, hogy hogyan kíván dönteni a politikustársadalom - akár tanárok, akár nem, de ebben a parlamenti testületben majd dönteni fognak - az ő sorsukról, az ő munkalehetőségeikről. Ezért az ő tapasztalataikat felhasználva is szeretnék néhány gondolatot elmondani. Azt gondolom, az a tudás és tapasztalat, amelynek kapcsán a pedagógus szakma véleményének egy részét megfogalmazta aggódva, félve, érdemes arra figyelemmel lenni, és ezen általános vita keretei között felhívni rá a figyelmet. Összegezni szeretném először is a véleményüket.

Számos szakértő véleményét áttanulmányozva egy közös vonás megállapítása fedezhető fel mindegyik anyagban. E szerint a közoktatási törvénytervezet a módosítani kívánt paragrafusok száma és a módosítás körébe bevont oktatási területek jelentősége miatt láthatóan egy új oktatáspolitikai koncepció kidolgozását célozza. De miért is van szükség az oktatáspolitikai koncepció váltására?

Bár a törvénytervezet szimpatikus is lehetne a megfogalmazott gyermekközpontúság, az esélyteremtés és a diszkriminációval szembeni fellépés miatt, mégsem az. Sajnos, a törvénytervezetből az tűnik ki, hogy elsősorban a kormányváltás miatt van szükség koncepcióváltásra, amit egyébként nem is vetettek el, a mostani felszólalásokban is jelezték, hogy igen, ezt még meg is ígérték. Ennek bizonyítéka az a liberális iskolamodell, ami átitatja ezt a törvénytervezetet.

Az első hallásra szimpatikusnak tűnő liberális alapeszme, mely szerint az ember eleve jónak születik, csak hagyni kell, hogy kibontakozzon, megbukik - általában ez a tapasztalat - az emberi természeten. A valóságban ugyanis a legkötelességtudóbb ember is elveszíti hitét, akaratát, többre törekvés iránti vágyát, ha időnként nem kap visszajelzést, ösztönzést. Nem véletlen - mondják ezt a szakértők is -, hogy a társadalmon kívül felnőtt vademberek valamennyien idióták voltak. A személyiségnek ugyanis folyamatos visszajelzésre van szüksége a társadalom forgatagában való boldoguláshoz. Ha ezt nem kapja meg, nem tapasztalhatja meg a társadalmi és erkölcsi rendnek legalább az alapjait, akkor ösztönlénnyé, közveszélyes lénnyé válik.

Leonardo da Vinci azt mondta, hogy aki keveset gondolkodik, sokat téved. Gondolkodjon még egy kicsit a kormányzat, mert a gyerekeink jövőjében tévedni tilos. Ezért a Fidesz részéről, mivel ez a törvénytervezet nem felel meg a kitűzött céloknak, visszavonásra ajánljuk.

Engedjék meg, hogy egy fontos és állandóan hangoztatott kérdésről néhány gondolatot szóljak, hiszen az iskoláknak feladata ezen tudás megszerzésének a biztosítása. Az életünk a tudástól függ. Akármennyire meglepő ez a kijelentés, ha belegondolunk a mélyebb értelmébe, egyet fognak érteni velem. A mai világban nagyon sok ismeretre van szükség ahhoz, hogy életben tudjunk maradni. És itt nemcsak arra gondolok, hogy az elhelyezkedéshez, a munkavégzéshez van szükség tudásra, hanem arra is, hogy a túlélésünk záloga a tudás. Hogy életben tudjunk maradni egy nagyvárosi forgalomban, ismernünk kell annak természetét, a közlekedési szabályokat és még nagyon sok mindent. Ha életben akarunk maradni a mély vízben, tudnunk kell úszni. Ha életben akarunk maradni a természetben, ismernünk kell a különböző növényeket, állatokat. Élünk, mert van tudásunk. Úgy is fogalmazhatok, hogy annál nagyobb eséllyel maradunk életben, minél többet tudunk, minél nagyobb a tudásunk. És ahogy halad előre az idő, egyre több tudásra van szükségünk ahhoz, hogy életben maradjunk.

Nem volt mindig így. Századokkal ezelőtt sokkal kevesebb tudás is elég volt az életben maradáshoz. Másfajta tudásra volt szükség, és kevesebbre. Akkor a több tudás az előbbre jutást segítette a tudományos elismertségben, a hatalom megszerzésében vagy az inkvizíció máglyája felé. Ma már ahhoz is nagyon sok tudás kell, hogy az ember a mindennap feléje áramló információhullámból ki tudja szűrni a számára értékeset, és el tudja vetni a feleslegest.

(22.40)

Tudásra van szükség a túléléshez, nagyon sok tudásra. Most nézzük, hogy a közoktatási törvény módosítása hogyan járul hozzá ehhez.

A módosítás egyik fő pontja, hogy a tanulók túlterheltek, és csökkenteni kell a rájuk nehezedő terheket. Ha valóban túlterheltek, és ez akadályozza az egészséges fejlődésüket, akkor valóban üdvös, ha csökkentik a terheket. De valóban túlterheltek-e, és ha igen, akkor mitől? Nézzük meg mindezt a családok, a gyerekek szemszögéből, ha már róluk kívánunk dönteni.

A mai iskolamodell a megmérettetésre épül a világban általában, de itt Magyarországon is. Egy-egy iskolai szakasz arra készít fel, hogy sikerrel tegyenek a gyerekek felvételit egy következő iskolába, és ha lehetséges, minél jobb iskolába, hiszen az anyagi jólétüket a megszerzett tudásuk alapozza majd meg. Mindez kicsúcsosodik a felsőoktatásban, ahol majd folyamatos vizsgák mellett kell bizonyítaniuk képességeiket, tehetségüket, tudásukat. Magyarul: az egész rendszer arra készteti a gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket is, hogy a lehető legtöbb ismeretet megszerezve, folyamatosan tanulva, alaposan felkészüljenek a felvételikre. Ez a kontraszelekció lehet rossz vagy jó a gyermekek szempontjából, de mindenesetre adottsága a mai iskolarendszernek, amin a jelen törvény sem kíván változtatni. Nem beszélve arról természetesen, hogy a munkavállalás területén is ugyanezzel találkoznak és fognak találkozni a következő években, évtizedekben.

Mi következik ebből? A gyerekeknek akkor is a minél több tudás megszerzése lesz az eszközük az előbbre jutásban, ha csökken a tananyag, amit meg kell tanulniuk, ennek eszköze pedig nem más, mint a családi költségvetésből fizetett különtanár, különórák. Ha így nézzük, a módosítás nem jelent mást, mint hogy a közoktatás költségeinek egy részét a családokkal kívánja megfizettetni az oktatási miniszter; természetesen azokkal, akik képesek ezt megfizetni. És akik nem, azokkal mi lesz? Leszakadnak, nem tanulhatnak majd tovább? Kénytelenek lesznek beérni azzal, hogy valamiféle szakképesítés megszerzése után, képességeiket figyelmen kívül hagyva dolgozzanak egy életen keresztül? Alkotmányos az, hogy pénzügyi lehetőségekhez köti az állam a tanulás lehetőségét? Demokratikus az, hogy csak azok tanulhatnak majd, akiknek a szülei finanszírozni tudják a különórákat? De ne menjünk ilyen messzire! Megengedheti magának országunk, hogy anyagi okok miatt tehetséges fiatalok vesszenek el csak azért, mert nem voltak olyan szerencsések, hogy egy jómódú családba születhessenek? Nem értem, miért jó az a nemzetünknek, hogy gondolkodó emberfők helyett a középszerűt erősítjük. Kinek jó ez?

De ugyanilyen társadalmi és gazdasági károkat okozhat a buktatás tilalma is, mert a képességek fejlesztésének időszakában sokkal jobban jár egy gyermek, akinek lehetősége van egy évismétlés alkalmával még inkább elmélyíteni a tudását, egyébként ma is együttműködve a saját tanárával és szüleivel, mint ha minden erőlködés nélkül eljutva az ötödik osztályba, ott derülnének ki hiányosságai. Ekkor megint csak a szülők pénztárcájával vagy sorozatos bukásokkal lesz képes elvégezni az iskolát, ami biztosan terhelni fogja személyiségét és lehetőségeit egész életen át. Ráadásul sok pénzt fog elkölteni a nemzet arra, hogy a tudásbeli hátrányt pótolja, a későbbi buktatásokat finanszírozza, hiszen a később újra járt osztályok még többe kerülnek majd. De pénzben nem is kifejezhető az a hátrány, amit a családok és az ország fog megfizetni, amiért sok fiatal nem jut hozzá a megfelelő tudáshoz.

Kinek jó tehát ez a spórolás? Miért van szükség arra, hogy a gyerekeket és a szülőket nehéz helyzetbe hozza egy kellően át nem gondolt intézkedés?

Az oktatási kormányzat arra hivatkozva terjesztette be a módosítást, hogy a tanulók készségeit kell fejleszteni, és nem a hagyományos lexikális tudásukat kell bővíteni. Ez az a kormányzat, amelyik az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán arról beszélt, hogy az embereket a tudásalapú társadalomra kell felkészíteni, mert az Európai Unióban az vár ránk? Ez az a kormányzat, amelyik kifelejti a vállalkozási ismereteket és az EU-ismereteket az oktatás tematikájából? Ezek szerint országunkat arra készíti fel a kormányzat, hogy jó szolgái legyünk a gazdaságilag fejlettebb európai államoknak, polgárként ne gondolkodjunk, hanem hajtsuk végre azt, amit mondanak nekünk, és ne vállalkozzunk, hanem tehetségünket más szolgálatába állítsuk. Biztos az, hogy ez a helyes út Magyarország polgárai számára?

A törvénytervezet megvalósítása egyébként hatalmas pénzeket emészt fel, a kormányzat becslése szerint 31 milliárd forintot. Ezt a sok pénzt talán más módon is fel lehetne használni, például lehetne belőle bővíteni a nyelvtanítást, korszerűsíteni, ami az uniós csatlakozás előtt mindenképpen komoly és elvégzendő feladat még hosszú ideig. Lehetne belőle az oktatás tartalmát is korszerűsíteni, jobb feltételeket biztosítani, és fel lehetne készíteni a tanulókat az európai uniós létre és még sok más fontos dologra. Az egész struktúrát át lehetne alakítani úgy, hogy a problémákat oldjuk meg, amelyek a közoktatást sújtják, és nem újabb problémákat gyártani. Most nem ennek vagyunk a tanúi. Most csak annyi történik, hogy a jelenlegi célt, hogy gondolkodó és cselekvő, tehát boldog embereket neveljünk a jövőnek, átírják. Miért fél a jelenlegi kormány attól, hogy a jövő generáció gondolkodni képes emberré váljon?

Azzal kezdtem gondolataimat, hogy az életünk a tudástól függ. Ez a tervezet elveszi a túlélés esélyét a jövő generációtól, mert elvesszük tőlük a tudás megszerzésének lehetőségét. Kinek áll ez érdekében, és mi lesz a gyerekeinkkel?

A jövőnkről döntünk most, és arról, hogy milyen lesz az a generáció, amely rólunk visel majd gondot, ha megöregszünk. Jól gondoljuk meg hát, mit cselekszünk, mit teszünk! Kérem ezért továbbra is a törvénytervezet visszavonását és újragondolása utáni benyújtását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu