FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is Arató képviselő úr nagyívű hozzászólásával szeretnék néhány szóban foglalkozni. A képviselő úr beszédét nagyjából két részre tudtam osztani, amennyire a figyelmem kiterjedt ilyen sebesség mellett. Az első részben igazolni kívánja a törvényjavaslat azon részét, hogy semmiféle szerkezetváltásra itt nem kell számítani, marad a nyolc plusz négy osztályos képzési forma. Ennek ellenére a beszéd második felében már a világ változásairól beszél, és itt már ő vezeti elő azokat a gondolatokat, amelyek óhatatlanul ismét azt a benyomást keltik az emberben, hogy hiába van leírva az ön által idézett mondat a törvényjavaslatban, ennek ellenére bizony várható az, hogy az elkövetkező időszakban különböző intézkedésekkel ez a szerkezetváltozás bekövetkezhet.
(20.30)
Az, hogy erősíteni kívánja az alapkészségek, alapképességek fejlesztését az általános iskola 1-4. évfolyamán, ez gyakorlatilag megint egy olyan irányban próbálja az oktatás-képzés folyamatát befolyásolni, ami a túlterhelést is fokozhatja. Ellentmondásba keveredett egyébként akkor is ezzel az első résszel, amikor az 5-6. évfolyam bevezetését, illetve változtatását kívánja igazolni. Számunkra nem világos, hogy ez minek a terhére, minek a rovására fog változni, és milyen módon fogja ezt majd a felsős óraterv megengedni.
Úgy néz ki egyébként, hogy lassan már fantomok helyett önmaga igazolja, hogy aggódásunk a szerkezetváltás miatt jogos.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés