STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Molnár József képviselőtársam hozzászólásához szeretnék egy-két gondolattal csatlakozni. Említette, hogy egy szakközépiskolában igazgatóként tevékenykedik, és azt is, hogy milyen gyenge képességű gyerekek kerülnek oda. Továbbá, ha jól idézek a hozzászólásából, azt is említette, hogy amit már egyszer megtanítottunk, azt még egyszer ne akarjuk megtanítani.

Kérdezem én, hogy akkor miért van szükség a nyolcadik osztály után a nulladik évfolyamra. Ott valószínűsíthető módon azokat kell majd újratanítani, amiket nem megfelelő szinten teljesítettek a tanulók. Továbbá azt is elmondta - és ezt valótlannak tartom, ha nem így van, akkor kérem, javítson ki -, hogy nem lesz kötelező a nyolcadik osztály után a felzárkóztatás, az intézmények önmaguk pályázhatnak erre a felzárkóztató évfolyamra. Bizottsági ülésen is elhangzott, illetve, ha jól tudom, ebben az anyagban is benne van, 2008-tól ez kötelező lesz. Azt gondolom, hogy azért maradjunk a valóságnál.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu