SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az építőiparban domináns szerepet töltenek be a kis- és középvállalkozások, hiszen az építőipari vállalkozások termelésének 60 százalékát az 50 főnél kisebb létszámú vállalkozások teljesítik. A versenyképességük erősítésére szolgálnak a gazdasági tárcában lévő operatív programok, így a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében az építőipari vállalkozások három dolgot vehetnek igénybe: egyrészt a korszerű vállalatirányítási rendszerről szóló pályázatot, másrészt a vállalkozások európai uniós követelményekre való felkészítését célzó pályázatot, harmadrészt a mikro-, kis- és középvállalkozások részére minőségirányítási rendszer bevezetésének és tanúsításának támogatásáról szóló pályázat nyújtotta kedvezményeket.

Mindezek alapján tehát látható, hogy szemben azzal, amit ön mondott, hogy a Széchenyi-terv pályázatait ez a kormány eltörölte és nem adott helyette semmit, a tények bizony makacs dolgok, nem ezt tanúsítják, amit ön állított. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu