BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a módosításnak a tartalmával elvileg egyet is lehetne érteni, és természetesen bizonyos esetekben ez így is fog működni, a felvételi államilag finanszírozott képzésekre emelt szintű érettségivel történhet.

A probléma az, hogy ez a módosító indítvány kizárólagossá teszi az összes felsőoktatási intézménybe való bejutást. Képviselőtársam bizonyára ismeri, hogy a mai felvételi rendszer nem úgy működik, mint ahogy ön ezt általánosságban megfogalmazta. Hiszen ma a középiskolás diákok jelentős hányada nem ír felvételi dolgozatot, nem megy el felvételi vizsgára, hanem a középiskolás osztályzatok, ne adj' isten, középszintű érettségi eredményei számításai alapján is bejut egyetemre és főiskolára, mégpedig nem a törvény erejénél fogva, hanem a felsőoktatási intézmények saját döntései alapján.

Így fog ez működni a jövőben is, hiszen ebben a tanévben a felsőoktatási intézmények megfelelő egyeztetés után úgy döntöttek, hogy egyetlenegy szakmacsoport, a bölcsész 2-es szakcsoport kivételével minden más helyen elégségesnek tartják az érettségi középszintű vizsgán tett teljesítményt. Kivétel ez alól természetesen az az idegen nyelv, ahol már tudjuk, hogy a felvételi eljárás ma sem csupán egy érettségi nyelvtudást feltételez.

Tehát azt tudom önnek mondani, hogy ez a módosító javaslat elvenné a felsőoktatási intézményeknek azt a szakmai autonómiáját, hogy a bekerülés követelményeiben a saját képzési programjukhoz megfelelően rögzítsék a bekerülés feltételeit, és ezáltal ez az emelt szintű bekerülés, emelt szintű érettségi olyan túlzó követelményt terítene szét az összes középiskolás diákra, ami szándékaink szerint ellentétes azzal a folyamattal, amelyet egyébként a közoktatási törvény módosításában szándékozunk végrehajtani.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu