DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Fura szót kérni, de úgy érzem, hogy a politika a szakmát akarja befolyásolni. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amikor a szakmát segíti a politika. Amikor az integrációról beszélünk, azon személyek közé tartozom, aki az integrációt '96 óta folyamatában tekinti. Azt hiszem, a '96 óta elindított integráció gyakorlatilag 2000-re elért egy értéket. Ki kell venni a jegyzőkönyveket, meg kell nézni: az utolsó két integrációról maga az akkori miniszter is azt mondta, hogy jobb híján így döntöttünk.
Meg kell nézni a mai számvevőszéki vizsgálatot, ami már nem titkos, és megmutatja, hogy mely intézmények azok, amelyek nagyon rosszul sikerültek mint integráció. A legnagyobb bűn az, amikor a politika azért tart fenn valamit, mert emellett döntött. Megítélésem szerint, és a képviselőtársaimmal abban értek egyet, hogy már a múlt évben el kellett volna kezdeni. Általában, ha valamit összeerőszakolok, két év után, és ez az üzemekre, bármilyen vállalatra igaz, amelyek nem kötődnek egymással, mert még a tanárok sem találkoznak, a diákok meg főleg nem, az nem más, mint egy olyan pénzköltés, amit a távolságból eredően nem lehet megoldani.
A harmadik, a precedens azért nem igaz, mert a Magyar Akkreditációs Bizottság dönt, a Magyar Tudományos Tanács dönt, és a Magyar Akadémia. Tehát, ha ehhez a jegyzőkönyvhöz hozzácsatoljuk, hogy ebben az esetben nem miniszterek döntötték el, hanem a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Felsőoktatási Tudományos Tanács, ekkor már sokkal másabb a jegyzőkönyv kicsengése.
Csak ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen.
(20.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés