DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én is azt gondolom, hogy egy olyan törvényt, amelyik nagyon széles társadalmi hatású, nevezetesen felsőoktatási integrációra vonatkozó törvény, vagy annak bármi nemű módosítását nem lehet úgy kezelni, hogy kicsit kirángatok innen-onnan egy-egy darabot, anélkül viszont, hogy elgondolkodnánk azon, hogy az egészben jelentkező problémákat, anomáliákat hogyan és mint lehetne kezelni az oktatási kormányzat részéről.
Egy rossz hasonlattal élve, ha valakinek fáj a hasa, nem azzal kell kezdeni, hogy egyből kést ragadunk és felvágjuk, hanem először meg kellene nézni, hogy vajon valóban kell-e kést ragadni. Ez a törvényjavaslat, amit a kormány most beterjesztett, egyből a kést veszi elő, nem gondolja végig azt, hogy milyen egyéb konzekvenciái lesznek.
Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez kinyitja a kaput. Olyan precedenst fog teremteni, amikor számos intézmény, akár rövidtávú érdektől vezéreltetve, akár személyes presztízsek által vezéreltetve, akár magánérdek által is vezéreltetve, kifejezetten azt fogja szorgalmazni, hogy ez a kis része váljon le. Egyetlenegy komoly indoklása lesz: nem tudunk kijönni a másikkal. Már elnézést kérek, ez azért mégsem lehet normális érvrendszer a XXI. században!
Tehát azt gondolom, jelzés értékű, hogy ezt a részét a törvénytervezetnek nem támogatta az oktatási bizottság, és remélem, hogy a parlamenti szavazás is ebbe az irányba fog majd mutatni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés