DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A helyzet a következő, tisztelt képviselő úr: nem fog összeomlani a tejpiac, azonban az kétségtelen, hogy jó néhány szereplője ebből távozni fog. Ennek borzasztó egyszerű, ámde roppant sajnálatos oka van, ez pedig az, hogy Magyarországon krónikus tejtúltermelés van, körülbelül évi 2 millió tonna az a mennyiség, amit a termelők előállítanak, ehhez képest a hazai fogyasztás körülbelül 1,5. Vagyis: úgymond, egyharmadával több tejet termelünk ebben az országban, mint amennyit a tényleges hazai fogyasztás elvisz.

Egészen a múlt év végéig a WTO-megállapodásoknak megfelelően ezt részben exporttámogatásokkal ki is lehetett vinni a piacról, de tekintettel arra, hogy az elmúlt év végén járt le az a hatéves - ön is hat évet említett - türelmi idő, amit mi a WTO-nál még annak idején nagy nehezen kiharcoltunk, hogy ez alatt a hat év alatt meghozzuk azokat az intézkedéseket, amelyek úgymond, kiváltják ezeket az exporttámogatásokat, és minekutána például az önök kormánya négy éven keresztül ebben a kérdéskörben garantáltan semmit nem csinált, csak tolta maga előtt a problémát, ezért ez január 1-jével bekövetkezett, hogy exporttámogatást nem adhatunk, a túltermelés meg ugyanúgy van. Ehhez képest van az, hogy ebből a 2 millió tonna termelésből vissza akarunk fogni 200-200-as arányban, ezzel így 0,4 millió tonna erejéig tudunk valamit tenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Május van, kérem tisztelettel, a minisztérium ajánlata világos: aki le akarja adni a tejkvótáját, megvesszük. Az, hogy egyes termelők továbbra is (Az elnök ismét csenget.) a veszteséges termelés mellett vannak, és nem amellett, hogy visszaadják a kvótájukat, ez kevésbé kormányzati probléma.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu