GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt év végén az Országgyűlés többsége úgy módosította a jövedéki törvényt, hogy annak következtében újra ugrásszerűen megnőtt a borhamisítás.
Ezt jelzi az is, hogy az idén eddig sokkal több hamis bort és cukorcefrét foglaltak le, mint tavaly egész évben. A lefoglalt hamisítványok mennyisége megközelíti a félmillió litert. Ezért megdöbbentő, hogy a kezemben tartott irat tanúsága szerint (Felmutatja.) 2003. május 13-án 14 órától a vám- és pénzügyőrség különleges ügyek főosztályának vezetője megtiltotta, hogy az úgynevezett borkommandó jövedéki akciókat, demonstratív ellenőrzéseket, csapaterős bevetéseket hajtson végre.
A tiltás, az ottani tisztességes gazdák legnagyobb szomorúságára, a borhamisításról elhíresült aranyháromszögreö korlátozódik. A borhamisítás és más jövedéki visszaélések felderítését célzó akciók betiltását azzal indokolták, hogy ezt egy parlamenti bizottság kérte az új országos parancsnoktól. Ez az indoklás viszont tudtommal teljesen hamis.
Tisztelt Államtitkár Úr! Volt-e önnek tudomása erről a tiltásról? Helyénvalónak tartja-e, hogy az ország egy bizonyos területén, bizonyos időpontban megtiltják az ilyen ellenőrzések végrehajtását? Nem kelt-e ez önben valamifajta gyanút? Vajon kiknek állhatott ez az érdekében? Lehet-e összefüggés a borhamisítás növekedése és az ellenőrzések letiltása között? Vagy miért ott, és miért akkor állították le az ellenőrzéseket? Nem gondolja, hogy ez a felszínre bukkant esemény a politika, az államhatalom és a szervezett alvilág közötti újabb hídverési kísérletre is rávilágít? Mit kíván tenni ön ennek a megakadályozása érdekében?
Köszönöm szépen a figyelmét, várom a válaszait. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés