GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ígérem, hogy a témához utoljára szólok. Ugye, a képviselőtársaim emlékeznek arra, hogy a tárca eredeti álláspontja egy igazi liberális, azaz tiltó rendelkezést tartalmazott volna. Az első négy évfolyamon tiltotta volna az eredeti koncepció a buktatást, jó liberális koncepcióhoz méltó módon. (Dr. Pósán László: Elég szörnyű!) Ez, amikor idekerült a Ház elé, már egy kompromisszumos javaslattá szelídült az én álláspontom szerint. Ez az, amit az MDF-es képviselők javaslata tovább kíván módosítani.

(0.00)

Ugye, arról a törvénymódosításról beszélünk úgy általában, amiről önök azt mondják, hogy az oktatási kormányzat jó esetben a helyesírási hibákra vonatkozó módosító javaslatokat fogadta el. Ugye, ez az a törvénymódosítás, aminek cirka egyharmad évnyi nyilvánosság előtt folyó vitája volt, és már a Ház elé bekerülő szövegjavaslat nagyon sok változtatást tartalmazott az eredeti tervezethez képest.

Ami pedig a buktatást illeti: itt valóban szépen kirajzolódnak a szemléletbeli különbségek. Az imént Pósán képviselőtársam hatéves, hétéves gyerekek esetében teljesítményről és a teljesítmény elmaradása esetén a megfelelő szankciókról beszélt. Itt tényleg van komoly szemléletbeli különbség, nem gondoljuk, hogy hat-, hétéves gyerekeknél ezt a szemléletet kellene magában foglalnia a nevelésnek, nem gondoljuk, hogy ez a nevelés, hat-, hét-, nyolc-, kilencéves gyerekek esetében teljesítményről és annak a számonkéréséről beszélünk, és azt gondoljuk, hogy adott esetben az évismétlés jelent az ilyen - Szabó képviselőtársam által is felvetett - típusú problémákra megoldást.

Még egyszer mondom: nem gondoljuk azt, hogy ez bárkit bármikor ösztönzött volna. Lehet, hogy ez nem fordul elő tömegesen, viszont akiknél előfordult, ott valószínűleg elég nagy arányban, kilencven-egynéhány százalékos arányban minden bizonnyal csak kárt okozott, nem pedig használt.

Forrás: parlament.hu