RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én szeretném visszautasítani Révész Máriusz képviselőtársamnak azon gondolatát, amit már nem először fogalmaz meg, hogy örül annak, hogy szocialista képviselőtársai is kimennek az iskolákba. Ne adjuk össze évek tekintetében, hogy ki mennyit tartózkodott iskolában, esetleg aktív munkával! Most tekintsünk el ettől, de minden alkalommal próbál ilyen beállítást tenni, ami helytelen.
Kuzma képviselőtársam említette azt, hogy a pedagógiai felügyelőö szó nem szerencsés. A bizottsági ülésen elmondtuk mi is, személy szerint én is, hogy közösen kellene keresni ehhez valami olyan szót, ami a pedagógustársadalom szempontjából egyértelműbb. Nyilván a pedagógiai asszisztens szó nem jó dolog, mert az már más irányban le lett foglalva, esetleg pedagógiai munkatárs, vagy valami olyan más megközelítés, ami tényleg mást fed le, mert a pedagógiai felügyelő a pedagógustársadalomnak azt közvetíti az én olvasatom szerint, hogy az ő munkáját valaki inkább minősíti, nem biztos, hogy a felügyelő negatív, pejoratív értelmét kell itt érteni.
Nagyon sok olyan feladat van a kollégiumokban, amihez nem biztos, hogy egyetemet végzett kolléga szükséges, az ebédeltetés, a szilencium, az éjszakai felügyelet és sorolhatnám, sokkal gazdaságosabban is megoldható. Itt nem arról van szó, hogy lebecsüljük azokat, akik nem olyan végzettséggel rendelkeznek, vagy nem tudnak olyan munkát végezni, hanem éppen azt, hogy próbáljuk e területen is egy kicsit elválasztani a nevelő munkát az oktató munkától: mindkettő nagyon értékes, csak más-más szakaszban van jelen a kollégium területén.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés