SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Lezsák Sándor képviselő úr hozzászólását szeretném kiegészíteni. Nagyon szépen megfogalmazta az előbbi hozzászólásában a két filozófia közti különbséget, a kormányzó és ellenzéki párt közti különbséget. Az elmúlt négy évben, amikor ezt a törvényt tárgyaltuk, ugyanez a vita lezajlott akkor is. Akkor is a vita az volt, hogy a nevelést állítjuk középpontba vagy sem. Gusztus Péternek azért azt mindenképpen mondanám, hogy a buktatásról nekünk is az a véleményünk, hogy akkor kell tenni, amikor nagyon elkerülhetetlen. Tényleg eddig sem volt arra példa, hogy mindenki unos-untalan ehhez az eszközhöz nyúlt volna. Tehát valóban ez nem volt így helyénvaló, és nem is csinálták ezt a pedagógusok. Csak azért a Kasszandra-jóslatot ne felejtsük el! Lehet, hogy később sokkal negatívabb következménye lehetne, ha valaki ezt nem alkalmazza.

Tudom, hogy buktatással, rossz osztályzattal és általában osztályzással nem lehet senkit sem, senkinek a viselkedését befolyásolni. De hogy nevezik a vagány kis kölyköt, amikor valami csibészséget csinál? Kis csibésznek hétéves korában. Tizenkét éves korában már nagy zsiványnak mondjuk. A mi felelősségünk az, hogy ne nevezzék őt vén gazembernek húszéves korában. Erre szolgál a nevelés középpontba állítása. Ebben bizony nagy szerepe van annak, hogy a buktatást is esetleg idejekorán elkezdjük.

Forrás: parlament.hu