STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Én így negyed 12 tájékán nem a statisztikát kívánom javítani, ezért nem reagáltam két percben, úgyhogy most a hozzászólásom elején három reakciót tennék Rózsa képviselőtársam felé. Ő az elején elmondta, hogy más törvény tárgyalását is hasonló érdeklődés kíséri figyelemmel. Én nem erre gondoltam. Én arra gondoltam, hogy a nyilvánosság nem kísérheti figyelemmel, ez lényeges különbség, és nem csak a pedagógusokról van szó, azt hiszem, a gyerekekről és a szülő-gyerek kapcsolatáról is döntő az, amit itt tárgyalás szintjén folyik.
A másik dolog pedig a pedagógiai felügyelő kérdése. Többen utaltak már rá, de én még egyszer szeretném elmondani: nem azzal van a probléma, hogy majdan pedagógiai felügyelők lesznek a kollégiumokban, hanem azzal, hogy már a rendszerben bent lévő pedagógusok, nevelőtanárok lesznek visszaminősítve felügyelővé, és 40 órás munkahetet kell teljesíteniük, effektíve gyerekek közt eltöltve. Gondoljunk csak arra, hogy a tanítók kötelező óraszáma is változott, és több volt, illetve több még most is, mint a tanároké. Én azt gondolom, azzal, hogy feltaníthatnak, mivel csökkent a kötelező óraszám az első négy évfolyamon - illetve csökkenni fog, mert szeptembertől csak az első évfolyamon -, nyilván le kell terhelni a tanítókat. Ez kézenfekvővé teszi a megoldást, hogy 5., 6. évfolyamon is taníthassanak.
Gyakorlatilag itt arról szól a történet, hogy pénzt kell kiszivattyúzni az oktatásból, mert nem tartható ez a költségvetés tekintetében, csak ezt senki nem mondja így el. Szabó Zoltán képviselőtársamnak pedig annyit: észrevételeztem azt, hogy amikor az iskolaszerkezet vagy a váltás kerül szóba, akkor különösen ingerültté válik. Érzékelhető, hogy ennek a törvénynek az Achilles-ina tulajdonképpen az iskolaszerkezet, tehát amikor ez említésre kerül, az mindig fájó pontként jelentkezik nála.
Most visszatérve erre a bizonyos szakaszra: az ajánlás 44. pontja a vagyoni jogokkal kapcsolatos. Az iskola és a kollégium a tanuló által elkészített termék esetében - legyen az bármi - gyakorlatilag miért ruházhatja át másnak a jogot? Én ezt is nehezményezem, nemcsak azt, hogy ellentételezés fejében teheti ezt meg, hanem egyáltalán átruházhatja-e azt a terméket vagy bizonyos tárgyat, amit a tanuló előállított. Én azt gondolom, hogy ezt a nevelési-oktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell egyértelművé tenni és szabályozni.
A testneveléssel kapcsolatban többen szóltak. Valóban nem mindegy, hogy egy kisiskolásnak milyenek a benyomásai. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy ki milyen tapasztalatot szerzett. Nekem volt hasonló is, hogy a tanítónő nem megfelelő módon adott segítséget, és baleset következett be, ami szintén maradandó nyomot hagy a kisiskolás fejlődésében. Tehát, ha azzal a módosító indítvánnyal, amelyre azt hiszem, Szabó úr utalt, hogy az ifjúsági és sportbizottsággal közös javaslata, megoldható ez a probléma, akkor ezt levehetjük napirendről, és ezt támogatnunk kell.
Az ajánlás 62. pontja az intézményvezetői megbízatással foglalkozik. Én bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a tanügy-irányítási munkakörben szerzett tapasztalat nem biztos, hogy megfelelő ahhoz, hogy valaki egy oktatási intézményt vezessen. Azt hiszem, hogy azt a példát mondtam a bizottság ülésén is, hogy előfordulhat az is, hogy akár valaki miniszter lehet úgy, hogy nem volt pedagógus, de a tanügyi igazgatásban járatossá vált valamilyen módon, és miután a minisztersége megszűnik, okkal-joggal pályázhat igazgatói státusra. Nem biztos, hogy belőle jó igazgató lesz, mert egészen más paramétereknek, feltételeknek kell ott megfelelni.
Az ajánlás 71. pontjához tartozik a szakkönyv, szakirodalom. Én azt gondolom, a pedagógusoknak ez jelentős anyagi támogatás, még a kormánypárt által mondott átlagos 50 százalékos emelés mellett is jelentős ez az összeg, hiszen akár egy pedagógus házaspár olyan könyveket, szakkönyveket vásárolhat meg - mert az még jelentősebb; pedagógusoknál gyakori az, hogy a családban az apa és az anya is pedagógus, de ha nem, akkor is jelentős összeg, és ehhez garancia kell, hogy évről évre folyamatosan az inflációt kövesse. Az általunk tett javaslat erre irányul.
(23.20)
Az ajánlás 278. pontja a fejlesztő pedagógust hozza elő az óvodákban. Több óvodavezetővel beszélgettem, és ezt nagyon lényegesnek tartják; nemcsak a fejlesztő pedagógust, hanem a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, egészségnevelő státus létesítését is, ez pedig már az ajánlás 281. pontjához kapcsolódik. Hiszen a nevelés nem az általános iskolában, hanem már az óvodában kezdődik.
Amikor én föltettem a kérdést Szüdi úrnak, hogy mi az oka annak, hogy nem támogatják, szakmai vagy pénzügyi, azt mondta, hogy is-is. Én mondtam, hogy a pénzügyit értem, a szakmait nem. Arra igazából nem kaptam korrekt választ. Lehet, hogy ha már az óvodában jobban odafigyelnénk a kisgyerekre, akkor nem lenne fontos az, hogy majd ötödikben, hatodikban is a tanító bácsi tanítson, illetve a kilencedik évfolyamon felzárkóztatásra kerüljön sor. Azt gondolom, hogy e mellé a feladat mellé oda kell rendelni, meg kell találni a pénzt mindenképpen.
Az ajánlás 285. pontja, a normatív hozzájárulás meghatározásakor figyelmen kívül kell hagyni - a maximális létszám felett létező gyerek utáni normatívát tehát nem veheti igénybe az iskola. Nyilván vannak kivételes esetek, amikor ettől el kell térni. Azt gondolom, hogy a bizottsági ülésen is ezt elég részletesen megvitattuk, és szó volt arról, hogy módosító indítványként majd kapcsolódóval be lehetne azt nyújtani, és meg kellene szavaznunk, hogy az OKÉV által igazolt tanúsítvány vagy nyilatkozat alapján mégiscsak az iskola igénybe vehessen normatívát.
Persze, ezt is óvatosan kell kezelni, mert nyilván minden intézmény arra fog törekedni, mint amit eddig is tett, hogy lehetőség szerint minél több gyereket vigyen be az iskolába, mert a fenntartó arra kényszeríti, hogy gazdaságosan működjön. De kérdezem én, hogy mi a fontos, a gazdaságos működtetés vagy az, hogy megalapozott tudással kerüljenek ki az oktatásból a gyerekek.
Azt gondolom, hogy ehhez a szakaszhoz elmondtam mindent. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés