STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt jelen lévő és ébren lévő Képviselőtársaim! Először Rózsa képviselőtársam statisztikai adataihoz szeretnék visszacsatolni. Ő azt bizonyította, hogy az évfolyamok előrehaladásával csökken a bukások száma. Azt hiszem, ez nem igazolja egyértelműen azt, hogy ha az alsó évfolyamon nem buktatunk, akkor negyedik évfolyamon is megmarad az 1,1 százalék, amit ő mondott, vagy annál kevesebb lesz. Elképzelhető, de az általa közölt adatokból ez nem következik egyértelműen. Nem biztos, hogy ez szerencsés példa volt.

Először az ajánlás 95. pontjához szeretnék hozzászólni. Az önkormányzati választások előtt, a parlamenti választások után az SZDSZ részéről különösen többször volt hallható, hogy az intézményekben politikai kampány és egyéb dolgok folynak. A módosító indítványunk arra irányul, hogy egyértelművé tegyük, hogy jótékonysági célú tevékenység - ajándékozás - is maradjon ki az iskola keretei közül, ami esetleg pártokhoz köthető. Nem értem, hogy ezt a javaslatunkat miért nem lehet ilyen formában támogatni.

Az ajánlás 106. pontja arról rendelkezik, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók fejlődését segíti továbbá... - s a többi -, ha a nevelési évben a gyermeket, tanulót otthonában értékelik. Mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés? Mit fog mondani az a tanuló a csoporttársainak vagy az óvodába járó diáktársainak, hogy nálam azért volt kint a tanító néni, illetve az óvó néni, mert hátrányos helyzetű vagyok, és engem otthon értékeltek, a családi környezetemben? Továbbá Magyarországon a családlátogatásnak megfelelő hagyományai vannak, a pedagógusok élnek azzal a gyakorlattal, hogy amikor szükséges, akkor családlátogatást folytassanak, és valóban a diák otthonában értékeljék a tanuló eredményeit.

(1.20)

A 113. pont arról szól, hogy a kerettantervre épülést továbbra is helyesnek és szükségesnek tartjuk. Ha ez nem kerül bele, egy folyamat szakad meg, és nem lesz felmérhető, hogy egyáltalán milyen eredménye is van annak, hogy a kerettanterv teljes mértékben kifuthasson. Meggyőződésem - mivel középiskolában tanítok -, hogy ennek jótékony hatása, különösen a középiskolában érzékelhető, amikor különböző kistelepülésekről, városokból, egyéb iskolákból jönnek be, és a bejövő gyerekekről nagyjából tudja a fogadó tanár, hogy milyen is a tanulók tudásszintje.

A következő a 118-as. Itt az iskola egészségnevelési, környezetnevelési programja van. Nem értjük, hogy miért szükséges a törvény szétírása ilyen formában; illetve azt gondoljuk, hogy pénzügyi eszközöket is hozzá kellene rendelni ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni.

A 126-os, a mindennapos testnevelés, ehhez már többen hozzászóltak - bocsánat, testmozgás. Magamat javítom, de a törvénytervezetben is testmozgás szerepel, ami nehezen megfogható dolog. Az általános vitában is elmondtam, hogy a testmozgás lehet helyváltoztató és helyzetváltoztató. Tehát kicsit komikusnak tűnik a dolog. Nem beszélve arról, hogy a mindennapos testnevelés nem lehet azonos ezzel az elképzeléssel. Nem kívánom ezt részletesebben kifejteni, hiszen az előttem szólók már nagyban megtették ezt.

Az ajánlás 133. pontja a kollégiumból történő hazautazásról szól. Itt kezdem érteni, hogy a kollégiumi nevelőre miért is van szükség. Ha szünetekben, mondjuk, ott akar maradni a tanuló, akkor nem magas óraszámért a pedagógus fogja tanítani, hanem furcsa módon felügyelő fogja ezt ellátni. Ez logikailag még el is fogadható, de én, illetve a mi frakciónk, a polgári oldal a család szerepét fontosnak tartja. Nem lehet az állam annyira gondoskodó, hogy a családot helyettesítse. Tehát rendkívüli esetekben természetesen ott maradhat a tanuló, de hogy ezt is törvényben szabályozzuk, én személy szerint nem tartom jónak.

Az ajánlás 141. pontja érdekes dolog, és megjegyeztem magamnak, hogy vicc. Tudniillik Szüdi úr az érvelésemet elfogadta, és a képesség, illetve a képességek megkülönböztetést az általam tett javaslat szerint elfogadta. Ugyanakkor a másik bizottságban nem fogadta el mint előterjesztő. Azt gondolom, hogy nem képességet fejlesztünk, hanem képességeket, továbbra is azt mondom. A pedagógiában szokványos fogalmak vannak. Vannak alapvető testi képességek, szellemi képességek és így tovább. Tehát ez szerintem szűkítőbb, ahogy a törvénytervezet tárja elénk, mint amit én javasoltam.

A 146. és a 152. pont gyakorlatilag az értékelés és a buktatás témaköre. A Nap-keltében élvezet volt Heller Ágnes és Tőkéczki tanár úr vitáját hallgatni. A fiam 21 éves, harmadéves egyetemista, és odahívott a televízió elé, hogy nézzem meg. Én reggel nem láttam, és az ismétlésnél hívott oda, valóban érdemes volt megnézni. A fiam is, aki pedagógus lesz, fogékonyan követte ezt a vitát. Természetesen nem az én ráhatásomra, de mivel pedagóguskörnyezetben nőtt fel - a nagyszülők, a szülei is pedagógusok -, nem Heller Ágnes érveit fogadta el. Tudniillik Tőkéczki tanár úr azt mondta, hogy az egész társadalomban az ember élete során versenyhelyzet van. Többször kell szakmát változtatni, négyszer is akár, ami nem biztos, hogy konfliktusmentesen zajlik. Hogyan fog felkészülni erre a tanuló, ha tízéves koráig nem szembesül azzal, hogy bizony vannak olyan problémák, amiért neki felelősséget kell vállalnia, illetve vállalni kell a tettéért a következményeket? Azt gondolom, hogy ezt mindenképpen meg kellene fontolni, hiszen az önök frakciójában is volt, aki úgy érvelt, hogy nem helyes, ha csak szöveges értékelés van, illetve a buktatás a negyedik évfolyam végén lehetséges csak.

Az ajánlás 163. pontja arról szól, hogy aki a nappali rendszerű iskolai oktatásban nem tud vagy nem akar részt venni, az menthető fel. Ez is a kibújást segíti elő. Azt gondolom, hogy akarjon a tanköteles tanuló iskolába járni, és csak rendkívüli esetben, egészségügyi vagy családi okokra hivatkozva lehessen felmenteni.

Az ajánlás 187. pontja következik. A helyi önkormányzat mikor szüntethet meg oktatási intézményt? Azt gondolom, hogy amit ott felsorol, hogy kitől kell a véleményt kikérni, az mind helyes, de azért csak fontos lenne a nevelőtestület véleményét is kikérni, hátha más megvilágításból is tájékozódik a fenntartó.

Az ajánlás 207. pontja a következő. Vitatott volt, hogy a PISA-felmérés eredményei milyenek. Egy folyamatos mérést tartanánk fontosnak, hogy a 2003-2004-es tanévtől egy átfogó mérésre kerülhessen sor minden évben. Természetesen ennek a finanszírozását a költségvetés oldja meg. Azt gondolom, ekkor kapnánk tiszta képet arról, hogy e törvény módosítása milyen hatással bír a közoktatásra, milyen eredményeket tudnak majd a tanulók produkálni.

Az ajánlás 312. pontja a pedagógusigazolványról szól, és ez lesz az utolsó, amihez hozzá kívánok szólni. Azt gondolom, ha valaki pedagógus vagy közalkalmazott lesz, akkor neki jár a pedagógusigazolvány. Ne kelljen már kérnie! Előállhat az a helyzet, hogy gyakorlatilag egy 80 fős tantestület naponta vagy hetente fog bemenni, és az intézménynél sokkal nagyobb adminisztrációs feladatokat jelent, mintha egyben megrendeli a nevelőtestület. Továbbá jó lenne, ha a pedagógusigazolvánnyal kapcsolatos kedvezményeket jogszabály szabályozná 2004. január 1-jétől.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu