WARVASOVSZKY TIHAMÉR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök csenget.) A székesfehérvári nemzeti emlékhely több évszázadon keresztül a magyar királyok koronázási és temetkezési helye volt.
A Szent István király által építtetett koronázó templom maradványainak helyszínén létrehozandó emlékhely kialakításával kapcsolatban először 1988-ban írtak ki tervpályázatot. Ennek célja az volt, hogy méltó körülmények közé kerüljön a nemzeti múltunkhoz szorosan kötődő középkori romkert, amelynek köveit hatvan év alatt különböző raktárakban, múzeumokban tárolták, több követ pedig a megsemmisülés veszélye fenyegetett. Ez a nyilvános országos tervpályázat nem vezetett eredményre, így ezután a több évig tartó régészeti kutatást és feltárást egy újabb, de már meghívásos pályázat követte.
Az emlékhely megvalósítása, a védtető építése a műemlékvédelmi hatóság által engedélyezett tervek szerint 1998 elején kezdődött meg. A romterület részleges lefedése az építkezés megkezdése után több bírálatot kapott, így a tervek és a kialakítás felülvizsgálatához az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szakmai segítségét kérte a város. Azonban néhány hosszasra sikeredett levélváltáson, illetve egy minden szakmaiságot nélkülöző, tervváltozatokat bemutató véleményiroda ideiglenes felállításán kívül érdemi segítséget nem kaptunk. Hiába vártuk az előző kormányzat szakmai jóváhagyását, illetve a végső kialakításhoz szükséges további anyagi támogatást, hiszen ezen feltételek nélkül nem folytatódhattak a munkák.
Az emlékhely kialakítása jelenleg mintegy 50 százalékos készültségi állapotban van, így ebben az országos ügyben patthelyzet alakult ki.
Tisztelt Miniszter Úr! Meggyőződésem, hogy szakmai állásfoglalásra van szükség a továbbfolytatáshoz, különös tekintettel a lefedésre. Folytatni kell az emlékhely kialakítását a múzeum létrehozásával, a középkori kőemlékek megfelelő kezelésével; biztosítani szükséges a kormányzat szerepvállalását az egységes program létrehozásával, az éves költségvetésben történő szerepeltetésével. Képviselőként és Székesfehérvár polgármestereként is kérem a kormány és az érintett minisztérium szakmai segítségét, pénzügyi támogatását. Bízom abban, hogy a kormány szakmai döntésének segítségével előbbre tudunk lépni ebben, a nemzeti múltunkat is érintő és így az egész nemzet számára kiemelten fontos ügyben.
Kérem a miniszter úr megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés