DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két rövid megjegyzés, és én ezt a vitát türelmesen fogom hallgatni ezután, és mondjuk, ha végképp nem hangzanak el olyan megjegyzések, amelyek választ kívánnak, akkor én ezt természetesen nem fogom folytatni; más a tárgya ennek a mai délelőttnek.
Salamon képviselő úrnak azt szeretném elmondani, hogy én önt nem intettem jó modorra. Nekem az a meggyőződésem, hogy ön azzal ment fel a dobogóra, hogy megmutassa, függetlenül attól, hogy a Szocialista Párt képviselője, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője tartja magát az ajánláshoz, ami a házbizottságban megszületett, egyhangúlag megszületett, ön felszólalása kezdete elején jelezte, hogy ön ehhez nem tartja magát. Az imént is megjegyeztem, lehet, hogy önnek jogilag igaza van, pusztán azt a véleményemet fejeztem ki, hogy ez nem volt szép. Az előbb a csúnya szót használtam, engedelmével ezt fenntartom, függetlenül attól, hogy jogilag elképzelhető, hogy önnek igaza van.
Ami meg azt a felszólalást illeti, hogy személyében érzi sértve magát képviselőtársam, hogy a parlament működését hogyan minősítem, ne tegye, és ne rajtam kérje számon. A közvéleményben, a közvélemény-kutatási indexekben tessék megtekinteni, hogy a parlament megítélése sajnos hol van, és ha ön, képviselő úr, azt mondja, hogy ez nekünk köszönhető, akkor ezt is tessék hangosan minél többször elmondani, és megpróbálni elhitetni a közvéleménnyel.
Köszönöm a türelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés