DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a már nyugdíjban levőknek a nyugdíjrendezése a legfontosabb kötelességünk és dolgunk, hiszen ez majd a később nyugdíjba vonulók esetére és az ő életkörülményeikre is kihat. A Fenyvesi képviselő úr által elmondottakhoz néhány gondolatot fűznék hozzá, hiszen ezzel kapcsolatos vélemény elhangzott a szociális és családügyi bizottságban is Kósáné Kovács Magda részéről, aki azt mondta, hogy a szolgálati idővel arányos nyugdíjak emelését vagy rendezését tartaná jónak, illetve helyesnek.

A képviselői önálló indítványom, amelyet majd jövő héten tárgyal a bizottság, pont erre tesz kísérletet és javaslatot, remélem, hogy befogadásra kerül, ha már egyszer önök is elmondtak ilyesmit. Nevezetesen, arról szól, hogy a 30 év alatti szolgálati viszonnyal legalább 10, 30-34 év szolgálati viszonnyal legalább 15, 35-39 év szolgálati idő után legalább 20, és a 40 év szolgálati idő felett pedig 25 százalék egyszeri nyugdíjemelést kapjanak az időskorúak, ami beépül a nyugdíjba, és majd 2004. január 1-jétől erre rárakódik a nyugdíjemelés.

Ezenkívül a főiskolai és egyetemi tanárok, egyetemi docensek tekintetében a diplomás-minimálbérhez kell igazítani az ő nyugdíjuk emelését - itt a már nyugdíjban levőkről beszélek -, és ugyanez vonatkozik a bírák, ügyészek nyugdíjának felzárkóztatására is, hiszen valamennyien méltatlan körülmények között vannak, és az egyszeri nagyobb nyugdíjemelés lehetővé teszi azt, hogy nem kell szégyenkezniük azokkal a határon túl élő társaikkal szemben, akik korábban elmentek nyugdíjba, és sokkal jobban élnek.

(9.50)

Ami pedig Kósáné Kovács Magda hozzászólását jelezte itt a bizottsági ülésen, én azt gondolom, hogy ő is kritikát fogalmazott meg. Kritikát fogalmazott meg egyrészt azzal az ajánlással kapcsolatban, az ajánlás 2. pontjával kapcsolatban, amit már említettem, ugyanakkor pedig a beadott módosító indítványokban rögzítettekre is az vonatkozik, hogy a szolgálati időt szeretné figyelembe venni, tehát mindenképpen méltányosnak tartom, hogy az általam beadott módosító indítvány elfogadásra kerüljön már bizottsági szakban, hogy legalább általános vitára alkalmas legyen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu