DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném megnyugtatni Gy. Németh Erzsébetet, hogy most nem az Orbán-kormány négy évéről, hanem a Medgyessy-kormány jelenlegi önkormányzati politikájáról folyik a vita.

A politika vitanap címe - „
Kudarc, a kilátástalanság, a koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatokö - azt a helyzetértékelést sugallja, amit ma a polgármesterek, az önkormányzatok éreznek. Ma gondoljuk azt, hogy becsaptak bennünket, mindenkit, akit a választásokon azzal az ígérettel próbáltak megvezetni, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak.

Itt a számokba már nem érdemes még egyszer belemenni, mert valóban nem ugyanazokból a számokból dolgozunk. Teljesen elképzelhetetlen, hogy ön nem tudja, hogy nem kapták meg az önkormányzatok a központi béremelés fedezetét, úgyhogy ehhez képest nagyon meglepő, hogy ezt itt ilyen magabiztosan ki meri jelenteni, amikor már a kormánypárti képviselők részéről is hallottuk ennek a beismerését. De nem kell ehhez túl sok bizonyíték, mindenki érzi ezt, ha csak a számokat összehasonlítja.

És ehhez képest csak egyetlen további hivatkozást mondanék el. Demszky Gábort igazán nem lehet azzal vádolni, hogy mondjuk az Orbán-kormány nagy, elfogult híve lett volna (Derültség és közbeszólások a Fidesz padsoraiból.), és még Budapest főpolgármestere is azt nyilatkozta a 2003. évi költségvetés megismerésekor, hogy az Orbán-kormány legrosszabb éve is jobb volt annál, mint amit a Medgyessy-kormány a költségvetésében a fővárosnak juttatott. Kérem, hogy ezt még vegyék figyelembe! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu