BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, értettem a
célzást, és igyekszem is ehhez tartani magam. Részben azért is, mert amikor a
felszólalásomat írásban leadtam, azon gondolkodtam, hogy végül is miről
beszélhetek majd én itt, mikor tudom azt, hogy elhangzanak a vezérszónoklatok,
elhangoznak a különböző álláspontok, és várhatóan elég sok kérdésben
végigjárjuk a státustörvény, kedvezménytörvény vagy a szomszédos országokban
élő magyarokról szóló törvény módosítását.
Akkor arra gondoltam, hogy egy kérdéskörhöz szeretnék
hozzászólni az egész törvénnyel kapcsolatban, amelyet én személy szerint talán
az egész törvény legfőbb szimbólumának tekintek, és úgy gondolom, hogy ezzel
nemcsak én vagyok így: ez az úgynevezett magyarigazolvány, amely valamilyen
jogi formába öntötte az egységes nemzeti együvé tartozás gondolatiságát. Ezt
azért is mondom, mert a mai eddigi vitában elég sok képviselőtársam
foglalkozott a magyarigazolvánnyal, de senki nem emelte még ki igazából azt a
lényegi dolgot, hogy mit jelentett ez az igazolvány, nem nekünk itt a
parlamenten belül, nem a magyarországi magyarság számára, hanem a határon túl
élő magyarok számára, azon túl, hogy természetesen ennek az igazolványnak
nagyon sok logikai összefüggése van a törvény végrehajtási lehetőségeivel.
Emlékszem arra a pillanatra, amikor két évvel ezelőtt itt a
parlamentben elfogadtuk a kedvezménytörvényt, elfogadtuk a határon túl élő
magyarokról szóló törvényt, és itt ültek a határon túli magyarok képviselői, és
be kell vallani őszintén, nagyon sokan könnyeikkel küszködtek akkor, amikor ezt
a törvényt elfogadtuk, és kölcsönösen megtapsoltuk egymást, hiszen óriási
munka, óriási erőfeszítés, évtizedes, utolsó hónapok kemény munkája állt a
mögött a döntés mögött, amit akkor hozott a parlament 93-94 százaléka, és ez a
parlamenti patkó mindkét oldalán nagyon kemény munkát jelentett.
De a legfontosabb dolog akkor az volt, hogy már a megelőző
Magyar Állandó Értekezleten megfogalmazódott az az igény, hogy egy egységes
álláspont alakuljon ki, és tulajdonképpen a Magyar Állandó Értekezleten a határon
túli magyar szervezetek százszázalékosan támogatták ezt a törvénytervezetet.
Olyannyira, hogy az akkori Magyar Állandó Értekezleten
‑ s itt
egy pillanatra visszakapcsolnék arra, amit Szabó Zoltán képviselőtársam mondott:
a magyarság szabad identitásválasztása, az, hogy valaki magyarnak vallja magát,
csak egy fő pontja annak, hogy valaki a magyarigazolvány tulajdonosa lehet,
emellé még több olyan feltételnek is meg kellett felelni, ami tulajdonképpen
igazából a magyarságra szűkíti le a magyarigazolvány tulajdonlási lehetőségeit.
Mikor annak idején ez a törvény megszületett, vagy néhány
héttel később felvidéki magyarokkal találkoztam, mivel választókörzetem közel
esik a szlovák határhoz, és a másik oldalon nagyon sok magyarlakta terület van.
Sokan elmondták nekem: mindegy, hogy milyen támogatást kapnak, mindegy, hogy
milyen kedvezményekben részesülnek, számukra a legfontosabb dolog, hogy
hivatalosan kimondhatják magukról, hivatalosan magyaroknak vallhatják magukat,
és erről egy jogi formátumban, egy magyarigazolvány formájában még igazolást is
kaphatnak. Ezzel a lehetőséggel napjainkig mintegy 700 ezer határon túl élő
magyar élt, és úgy gondolom, hogy abból a lelki, érzelmi közösséghez való
tartozástól indíttatva teszik ezt meg, amit mi sokszor itthon nem tudunk
annyira megérteni, mint ahogy ők ezt ott az ő saját környezetükben át tudják
élni.
Mégis, azért egy-két gondolatot egyáltalán hozzáfűznék
ahhoz, hogy ez az igazolvány a gyakorlatban milyen segítséget jelenthetett,
milyen segítséget jelentett eddig a határon túl élő magyaroknak. Hiszen
szomorúan tapasztaltam a jelenlegi módosításokat átlapozva, hogy a magyarigazolvány
kapcsán, amely kedvezmények, támogatások odaítélésére jogosított, ez a
lehetőség felhígult. Tehát tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a magyarigazolványtól
függetlenné váltak bizonyos támogatási formák, illetve leszűkültek azok a
támogatási formák, amelyeket a magyarigazolvánnyal együtt lehet érvényesíteni.
Másrészt amit nagyon fontosnak tartok ‑ lehet, hogy kicsit
cinikus megjegyzés vagy nem illik ehhez a témához ‑, úgy gondolom,
hogy ha végigvezetjük a jelenlegi törvénymódosításon az igazolvány szerepét,
akkor lassan-lassan ott tartunk, hogy nem ér többet egy MÁV vagy egy BKV kedvezményes
igazolásnál, hiszen ha Magyarországra érkeznek, az év folyamán néhány
alkalommal használhatják kedvezményesen az utazási lehetőségekhez ezt az igazolványt.
Hiszen a határon túl lévő támogatásokhoz, a szülőföldjükön való boldogulásukhoz
már mivel megnyílt a törvény, megnyílt abból a szempontból, hogy az ottani
támogatásokat kik vehetik igénybe, innentől kezdve maga az igazolvány is
elvesztette az egyik fontos szerepét, hogy maga a törvény eszmeisége mellett
annak a gyakorlati megvalósításához is egy átlátható, követhető, és talán azt
lehet mondani, hogy nyilvántartható úton-módon kikerülhessenek ezek a
támogatások azokhoz, akiket igazából megillet. S talán ha még egy gondolat
erejéig az igazolvánnyal mint gyakorlati eszközzel foglalkozhatnék, akkor egy
lehetőség lehetne vagy lehetett volna ez az igazolvány arra, hogy az azokban a
szomszédos országokban élő magyarok, amely országok nem csatlakoznak a közeljövőben
az Európai Unióhoz, majd Schengenhez, ezzel az igazolvánnyal nagyobb
kedvezményeket, könnyebb elbírálást kaphassanak a Magyarországra való utazáshoz
Schengen életbe lépésekor.
Úgy gondolom, hogy a törvény sok kérdésben, és én most
kiemelten a magyarságról, a magyarigazolványról beszéltem volna, ebben a
kérdésben is puhábbá vált; a nemzeti érdekeket, a nemzeti értékeket is bizonyos
szempontból felpuhítja az a módosítás, amelyre most a kormányzati oldal
törekszik.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés