DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök
Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az oktatási tárca költségvetése a
2003-as évben természetesen lehetett volna jobb is, de semmiképpen nem
nevezhető a költségvetés vesztesének az oktatási tárca, hiszen ez a
költségvetés jó néhány területen jelentős előrelépést tartalmaz. Valójában
visszalépést, gyengülést ez a költségvetés alapvetően a kutatás-fejlesztés
területén, és némileg, mintegy 1,5-2 milliárd forinttal a felsőoktatási
beruházás területén tartalmaz.

Egyébként ha megszorításokat kell alkalmazni, takarékos
politikát kell folytatni, természetesen az minden tárca esetében nehéz;
5,5 milliárd forint körüli az az összeg, amellyel a tárca költségvetését
csökkenteni kell. Ennek az összegnek a legjelentősebb részét a felsőoktatási
intézmények büdzséjéből kell sajnálatos módon levonni, feltehetően közel
4 milliárd forintos összegben, 3,8 milliárd forint körüli az az
összeg, amit a felsőoktatási intézményektől vonunk el. Ugyanakkor hangsúlyozni
kell azt, hogy a közoktatási intézményeket közvetlenül nem érinti, az egyházi
felsőoktatási intézményeket és közoktatási intézményeket nem érinti ez.

Amikor a költségvetésről beszélünk, és arról, hogy év közben
változik a költségvetésnek a mértéke, vannak ilyen kellemetlen dolgok is, mint
ez a takarékossági intézkedés. De vannak kellemes bejelentenivalók is, amiről
ön nagyon jól tud: előtérben áll és előrehalad a kollégiumépítési programban a
magántőke bevonása; a kormány határozott arról, hogy a lakhatási támogatást
3300 forintról jövőre 5 ezerre, 2006-ra 10 ezer forintra emeli a kollégiumi támogatással
együtt; most folyik egy előkészítés a tekintetben, hogy PPP-programok keretében
a felsőoktatási beruházások mennyisége jelentősen megnőjön; és egy
kutatás-fejlesztési alap létrehozásáról is törvényt fogunk alkotni az év
második felében, amely jelentősen növeli a kutatás-fejlesztésre fordítható
eszközök arányát. (Szórványos taps a
kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu