DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony!
Tisztelt Ház! Több mint fél évvel ezelőtt, 2002. november 5-én tárgyalta az
Országgyűlés a mentelmi jogom felfüggesztésével kapcsolatos előterjesztést. Az
ügy érintettjeként, aki nem személyes cselekedetei miatt, hanem egy
önkormányzat képviseletében eljáró tisztségviselőként lett az ügy szereplője,
kértem az Országgyűlést, szavazzon a mentelmi jog felfüggesztése mellett.
Kértem ezt egy százezer lakosú település érdekeit szem előtt tartva azért, mert
reméltem, hogy tisztázódnak az addigi vitás kérdések, és az ügy megnyugtató
módon lezárul.

Dr. Géczi József a mentelmi bizottság elnökeként az
előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítésében tájékoztatást adott a
Környezetvédelmi Minisztérium és az önkormányzat között folyó polgári peres
ügyben született ítéletről, amely az önkormányzat keresetét tartotta megalapozottnak.
Az ítélet akkor még nem volt jogerős, az azóta eltelt időben a Legfelsőbb
Bíróság döntésével jogerőre emelkedett, jóváhagyva a peren kívüli egyezséget
is.

A büntetőeljárás megszüntetéséről most a közelmúltban
született meg a nyomozó hatóság határozata: bűncselekmény hiányában került sor
az eljárás megszüntetésére. A megszüntető határozat részletesen indokolja a Kormányzati
Ellenőrzési Hivatal feljelentésének pontjait, alapul
véve azt, hogy miért volt megalapozatlan a feljelentés.

A jogviták lezárultak, több mint három év után. Három év a
gyanúsítás légkörében akkor sem egyszerű, ha mindvégig meg voltunk győződve
arról, hogy nem követtünk el jogszabálysértést. Próbálták lejáratásra,
politikai célokra felhasználni az ügyet. Csak remélhetem, hogy a hasznosítható
tapasztalatok, következtetések segíthetnek abban, hogy ne kerüljön hasonló
helyzetbe az, aki egy testületi döntésre alapozva próbál megoldást keresni egy
jelentős környezeti kár felszámolásában, és segítség helyett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
az idő leteltét.) feljelentést és vádaskodást kap.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu