DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr.
Tisztelt Ház! A vita eddigi menetében több ízben elhangzott a magyarigazolvány
kiürítése, más vonatkozásban pedig elhangzott, hogy az eredeti törvény koncepciója
az lett volna, miszerint magyar az, aki magyarnak vallja magát, és ehhez
kötődnek bizonyos támogatások és kedvezmények.
Tisztelt Ház! Ez nagyon szép elképzelés lett volna, ha így
lett volna, de sajnos nem volt így. Az eredeti törvény elképzelése nem az volt,
hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát, kiválthatja a magyarigazolványt, és
a magyarigazolvánnyal járnak a kedvezmények, hiszen ha a magyarigazolványhoz
kellő támogatást kapcsol a törvény, akkor ezt olyan mennyiségben vállalták
volna a szomszédos országok állampolgárai a kedvezmény reményében, amit a
magyar költségvetés nem bírt volna el. Ezért a törvény ahhoz a megoldáshoz
folyamodott, hogy magyar az, aki annak vallja magát, és egy, a törvény által
megnevezett szervezet ezt tanúsítja is róla ‑ amivel a szép
illyési gondolat máris füstbe megy. (Németh
Zsolt: Nem így van. Olvasd el a törvényt!)
A törvény jelenlegi változata éppen azt állítja helyre... (Közbeszólások.) Tisztelt
Képviselőtársaim! Ezen a késői órán talán meghallgathatjuk egymást, önök is még
bízvást elmondhatják a gondolataikat. Nos, a törvény jelenlegi változata éppen
azt a lehetőséget állítja helyre, hogy bárki szabadon vállalhasson magyar
identitást, a külországban nyújtott kedvezményeket pedig nem ennek az
identitásnak a vállalását tanúsító igazolványhoz, hanem a tényleges
tevékenységhez, a magyar nyelven történő tanuláshoz vagy tanításhoz, a magyar
kultúra ápolásához és műveléséhez köti. Azt gondolom, a törvény e tekintetben
kifejezetten előremutató, és az eredetileg vállalt, de meg nem valósított
szellemhez közelít.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés