DR. WIENER GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A most előttünk
fekvő alkotmánymódosító törvényjavaslatnak nagyon komoly, sőt úgy is
fogalmazhatnék, viharos előtörténete volt. Ezt a tárgykört először az átfogó
alkotmányrevízió eredményeként szabályozta az alaptörvény. Az 1989. évi XXXI.
törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított 1949. évi XX. törvény
19. § (3) bekezdésének j) pontja eredetileg azt mondta ki, hogy az
Országgyűlés dönt a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról.
Ez a szabályozás mindaddig megfelelőnek látszott, ameddig nem került sor Magyarország
NATO-csatlakozására, ameddig Magyarország nem vált az észak-atlanti szövetség
tagjává.

1998 novemberében a kormány T/416. szám alatt alkotmánymódosító
törvényjavaslatot nyújtott be, melynek 1. §-a próbálta cizellálni, az új
körülményekhez igazítani a korábbi átfogó jellegű, talán túlzottan is
apodiktikus rendelkezést. Akkor az ismert politikai okok következtében nem
született meg az alkotmánymódosítás, azonban az alaptörvény megváltoztatására
irányuló törekvések változatlanok maradtak.

1998 decemberében Avarkeszi Dezső és Juhász Ferenc
szocialista képviselők nyújtottak be törvénymódosító javaslatot, majd 1999
januárjában ugyanezt tette Lányi Zsolt, aki akkor a honvédelmi bizottság elnöki
tisztségét betöltötte. Lányi Zsolt javaslata azt tartalmazta, hogy az
Országgyűlés a csapatmozgásokkal kapcsolatosan egyszerű többséggel döntsön. Az
volt tehát az álláspontja, hogy nincs szükség arra, hogy minősített többségű
országgyűlési határozattal történjen a csapatmozgások elrendelése. Hosszas
politikai egyeztetés eredményeképpen 2000 tavaszán megszületett a konszenzus, s
ennek alapján a 2000. évi XCI. törvény módosította az előbb már többször említett
19. § (3) bekezdés j) pontját. Ez a módosítás megkülönböztette egymástól a
fegyveres erők bel-, illetve külföldi alkalmazását, valamint a hadszíntéren
történő, úgynevezett humanitárius tevékenységet, továbbá a békefenntartásban
való részvételt.

Ez a differenciált szabályozás azt eredményezte, hogy egyes
csapatmozgások esetében a kormány kapott jogosítványokat, míg alapvető
jelentőségű kérdésekben minősített többséggel dönthetett a parlament, azonban a
korábbi szabályozással ellentétben ez a minősített kétharmados többség már nem
abszolút, hanem csak relatív volt, mert ilyen határozatot az Országgyűlés a
jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával hozhatott meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Keleti György előterjesztői
expozéjában utalt arra, hogy 2000-ben milyen megfontolások húzódtak meg az
akkori ellenzéki politikai erők álláspontja hátterében, és utalt arra is, hogy
az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyították, hogy változtatásokra van
szükség.

Nem kívánnám felhívni arra a figyelmet, hiszen közismert,
hogy milyen jelentős változások történtek 2001. szeptember 11-e óta. Nagyon jól
tudjuk azt, hogy bizonyos értelemben magának a NATO-nak is megváltozott a
szerepköre, megújuláson megy keresztül. Azt is világosan látnunk kell, hogy a
szövetségesi kötelezettségek teljesítése kapcsán olyan politikai viták
alakultak ki az országban, amelyek Magyarország külpolitikai tekintélyének,
külpolitikai pozíciójának nem használtak.

(23.30)

Világosan látnunk kell azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy
az a javaslat, amelyet Keleti György beterjesztett, tulajdonképpen csak a
szövetségesi kötelezettségekkel kapcsolatosan kívánja meg a minősített
többséget egyszerű többséggel felváltani. Természetesen azonnal elhangozhat az
az ellenérv, hogy tulajdonképpen más esetekben ilyesfajta cselekményekre,
csapatmozgásokra nem is kerülhet sor, ezért mégiscsak indokolt a kétharmados
többség fenntartása.

Figyelembe kell vennünk azonban azt, hogy Magyarország
NATO-csatlakozása, egy parlamenti politikai erőt leszámítva, egy átfogó,
általános konszenzus eredményeként történt meg. Akkor egy minősített többséggel
Magyarország csatlakozott ehhez a katonai szervezethez, és ezáltal megtörtént
az a fajta legitimálás, felhatalmazás, amelynek alapján lehetőség nyílhat
konkrét döntések meghozatalára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy ország belép egy
szövetségi rendszerbe, ha egy ország nemzetközi kötelezettségeket vállal, akkor
azokat, teljesen függetlenül attól, hogy a konkrét szituációban ilyen
kötelezettségek teljesítése politikailag valamely erő számára előnyösnek tűnik avagy
sem, mégiscsak vállalni kell. És a kormány van abban a helyzetben, hogy
mérlegelni tudja, el tudja dönteni azt, hogy milyen következményekkel járna az,
ha nem teljesíti vagy ‑ ami azzal majdnem egyenértékű ‑ nem
időben teljesíti kötelezettségeit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor a parlamentnek kell
döntenie ilyen kérdésekben, pontosan azért, amire korábban a bizottsági
többségi vélemény ismertetésekor már utaltam, hogy az ország közvéleménye
tájékozódjon. Nem helytálló Salamon László képviselőtársamnak az az érvelése,
amelyet a bizottsági ülésen elmondott, hogy a parlamenti többség valójában a
kormány álláspontját követi. Ez valójában igaz, de rögtön hozzá kell tenni azt,
hogy a parlament nemcsak döntési, hanem egyfajta nyilvánossági funkcióval is
rendelkezik, és nem jól értékeli a parlamentarizmust az, aki ettől a
nyilvánossági funkciótól elvonatkoztat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a javaslat, amely előttünk
fekszik, megoldást adna olyan politikai problémák elkerülésére, amelyekkel az
elmúlt hónapokban igen gyakran találkozhattunk. Természetesen felmerülhet
vitaként az, hogy van-e NATO-döntés vagy pedig nincsen, de rögtön hozzá kell
tennem, hogy amikor teljesen egyértelmű volt a NATO-döntés megléte, Törökország
megsegítése kapcsán, akkor is éles politikai polémia bontakozott ki a
parlamentben, és az időhúzó taktikával ebben az esetben is találkozhattunk.

Az előttünk fekvő alkotmánymódosító törvényjavaslat két
másik paragrafust is tartalmaz. Ezek közül a 2. § azt kívánja biztosítani, hogy
a nemzetközi szerződésből eredő szövetségesi légtérvédelmi feladatok ellátása
körében a fegyveres erők a kormány engedélyével járőrözhessenek külföldön.
Nincs itt másról szó, mint egyfajta reciprocitás megvalósításáról, tudniillik
jelenleg is a kormány hozzájárulása elegendő ahhoz, hogy a külföldiek Magyarországon
ilyen feladatokat elláthassanak. A mostani szabályozási elképzelés ennek az
ellentétét, fordítottját tenné lehetővé, mégpedig azt, hogy a kormány
engedélyével a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségek ellátása során a
fegyveres erők, a magyar erők külföldön is járő­rözhessenek. Ebben az esetben
tehát nincs szó arról, hogy valójában a kormány egy teljesen új jogosítványt
kapna, inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy a meglévő kormányzati hatáskör
kiegészül, s ezáltal a szabályozás egységessé, koherenssé válik.

A 3. § egyfelől hatályba léptető rendelkezést, másfelől
módosító rendelkezést tartalmaz. Indokoltnak látszik az, hogy az alkotmány 19.
§ (3) bekezdés j) pontjából töröljük a „vagy az ország területéről kiindulóö
szövegrészt, annak ellenére, hogy ezzel kapcsolatosan felmerülhetnek bizonyos
politikai aggályok, problémák. Alkotmányjogi, szakmai szempontból ugyanakkor
megítélésem szerint ugyanezt a szövegrészt nem kellene törölni a Honvédelmi
Tanács feladatkörének meghatározásakor. Tudniillik rendkívüli állapot idején a
Honvédelmi Tanács gyakorolja a köztársasági elnök és a kormány jogait, valamint
azokat a hatásköröket, amelyeket az Országgyűlés ráruház. Ilyen rendkívüli
helyzetben nincs más döntéshozó szerv. Ennek következtében megítélésem szerint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
az időkeret leteltét.) indokolt, hogy a rendkívüli helyzetben továbbra is a
Honvédelmi Tanács döntsön ezekről a kérdésekről.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps
az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu