ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés!
Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést,
hogy a Fidesz képviselőcsoportja a támogatott módosító javaslatok közül külön
szavazást kért az ajánlás 14. pontjáról. Először azonban a további támogatott
módosító javaslatokat teszem fel szavazásra.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi
bizottság ajánlásában szereplő módosító javaslatokat az 1-19. pontok alapján, a
visszavont 11. és a külön szavazásra kért 14. pont kivételével. Ezeket az
indítványokat a bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 195 igen szavazattal,
19 nem ellenében és 135 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az ajánlás 14. pontját teszem fel szavazásra, amelyben
Farkas Imre és Podolák György az 56. § (2) bekezdés m) pontjában miniszteri
rendeletalkotási hatáskört módosítanak. Az alkotmányügyi bizottság támogatja,
de a frakció kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 349 igen szavazattal
és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a földgázellátásról szóló
törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 154 nem ellenében és 1
tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy
kerüljön sor az elfogadott törvény sürgős kihirdetésére. Kérdezem a tisztelt
Országgyűlést, felkéri-e az Országgyűlés elnökét, hogy a köztársasági elnöktől
a törvény sürgős kihirdetését kérje.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 195 igen
szavazattal, 155 nem ellenében felkérte az Országgyűlés elnökét, hogy a
köztársasági elnöktől kérje a sürgős kihirdetést.
A helyi
önkormányzatok és szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi
új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban
lévő beruházások eredeti döntésének módosításáról szóló törvényjavaslat
módosító javaslatainak határozathozatala következik. Az előterjesztést
T/3916. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3916/96., 127. és 135.
számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztő válaszolt a
vitában elhangzottakra.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban
minden frakció részére eljuttatta, hogy a T/3916/96. számú ajánlás 1. pontját,
valamint a T/3916/127. számú kiegészítő ajánlás 5. pontját támogatja. Most
ezekről a javaslatokról határoz az Országgyűlés.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e támogatott
módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 337 igen
szavazattal, 13 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a további benyújtott módosító
javaslatokról határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Valamennyi képviselő úgy nyújtotta be
módosító javaslatát, hogy a törvényjavaslatot egy új paragrafussal egészítette
ki, amelyben a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvény 1.
mellékletében módosította a kiadási, illetve a bevételi előirányzatokat annak
függvényében, hogy az adott címzett támogatáshoz mekkora fedezet szükséges. A
függelékben szerepel a módosító javaslat második része, ahol a képviselők
részletesen megjelölték, hol, milyen forrásból és milyen támogatási ütemezés
mellett indokolt a beruházást végrehajtani.
A határozathozatali eljárás meggyorsítása érdekében nem
fogom minden módosító javaslatnál ismertetni a költségvetési törvény
módosításával kapcsolatos indítványt, csupán a beazonosíthatóság kedvéért az
igényelt céltámogatások megvalósításának helyét és a cél megnevezését közlöm.
Képviselőtársaim a bizottsági ajánlás függelékében az egyes szavazásoknál
figyelemmel tudják kísérni az összes többi adatot.
Most tehát a határozathozatal következik. Bejelentem, hogy
Göndör István a 2. pontban lévő javaslatát visszavonta. (Moraj a Fidesz soraiban.)
A 3. pontban Tállai András a mezőkövesdi rendelőintézet és
kórház rekonstrukciós pályázatát terjesztette elő. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 4. pontban Sági József a szombathelyi Markusovszky
belgyógyászati tömb bővítési és rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.
(Dr. Vidoven Árpádot a jegyzői székben
Németh Zsolt váltja fel.)
Az 5. pontban Hörcsik Richárd a sárospataki rendelőintézet
rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Bánki Erik a mohácsi
kórház rekonstrukciójára tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
191 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Bánki Erik a szigetvári
városi kórház felújítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(Dr. Világosi Gábort a jegyzői székben
Podolák György váltja fel.)
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Braun Márton és mások a
dombóvári kórház felújítását javasolják. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
191 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A második kiegészítő
ajánlás 1. pontjában Balla Mihály a balassagyarmati kórház és
rendelőintézet rekonstrukciójára tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
(19.00)
A 6. pontban Nagy Kálmán és mások a Zala megyei kórház
rekonstrukciós pályázatát terjesztik elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
194 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 7. pontban Balsay István a Fejér megyei kórház
egészségügyi gép-műszer beszerzési pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal,
188 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 8. pontban Endre Sándor a kiskunfélegyházi városi kórház
és rendelőintézet rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal,
192 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 9. pontban Ódor Ferenc a Borsod megyei kórház
rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
195 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 10. pontban Búsi Lajos a szolnoki városi kórház
rendelőintézetének rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal,
193 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 11. pontban Áder János a csornai Margit Kórház
rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
193 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 12. és a 13. pontban Kovács Ferenc és mások a szombathelyi
Markusovszky belgyógyászati tömb bővítési és rekonstrukciós pályázatát
terjeszti elő. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem
támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 14. pontban Búsi Lajos és Balla György a karcagi Kátay
Gábor Kórház rekonstrukciós pályázatát terjesztik elő. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal,
192 nem szavazat mellett nem fogadta el.
A 15. pontban Répássy Róbert és Lenártek András a miskolci
Semmelweis Kórház és a diósgyőri kórház rekonstrukciós pályázatát terjeszti
elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
194 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 16. pontban Kovács Zoltán és Kontrát Károly a pápai
Esterházy Kórház szakambulanciájának rekonstrukcióját terjesztik elő. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 17. pontban Répássy Róbert és Lenártek András a
hernádnémeti közösségi ház épületének rekonstrukciós pályázatát terjesztik elő.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
195 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 18. pontban Répássy Róbert és Lenártek András a miskolci
Őszi Napsugár Otthon rekonstrukciós pályázatát terjesztik elő. A szociális
bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 19. pontban Kontrát Károly és Kovács Zoltán a pápai
többfunkciós közművelődési célokat szolgáló intézményberuházás rekonstrukcióját
terjesztik elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 20. pontban Farkas Sándor a szentesi megyeháza
rekonstrukciós pályázatát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
194 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 21. pontban Szakács Imre a téti kistérségi művelődési
központ létesítésére terjeszt elő pályázatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 22. pontban Borkó Károly a gégényi faluház építésére
terjeszt elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 23. pontban Nógrádi Zoltán a szatymazi többfunkciós
közművelődési intézmény rekonstrukciójára és bővítésére terjeszt elő
javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Szalay Ferenc a szolnoki
művelődési és zenei központ rekonstrukcióját javasolja. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal,
193 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Braun Márton és mások a
tolnai könyvtár rekonstrukcióját javasolják. A bizottságok ezt nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
189 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 7. pontjában Dancsó József az orosházi
művelődési központ rekonstrukcióját javasolja. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
194 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.10)
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Domokos László a gyulai
könyvtár és tornaterem létesítését javasolja. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 24. pontban Nógrádi Zoltán az ágostonhalmi művelődési
központ megépítésének támogatására terjeszt elő javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.
A 25. pontban Simon Miklós a nyírbátori kulturális központ
és rendezvények házára terjeszt elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A 26. pontban Nagy Kálmán és mások a nagykanizsai műemléki
rekonstrukció és bővítés céljára terjesztenek elő javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 27. pontban Nagy Kálmán és mások a nagykanizsai volt
filmszínház épülete bővítésére és rekonstrukciójára terjesztenek elő
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.
Nagy Kálmán és mások a balatoni múzeum rekonstrukciójára
terjesztenek elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A 29. pontban Nagy Kálmán és mások a Salla Múzeum és Romkert
fejlesztésére terjesztenek elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A 30. pontban Homa János a felsőtárkányi művelődési ház
építésére terjeszt elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
192 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 31. pontban Homa János az egri Forrás Gyermek- és
Szabadidő Központ bővítésére terjeszt elő javaslatot. A kulturális és a
szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 32. pontban Sági József a szombathelyi megyei művelődési
központ épületrekonstrukciójára terjeszt elő javaslatot A-változatban. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.
A 33. pontban Sági József a szombathelyi megyei művelődési
központ épületrekonstrukciójára terjeszt elő javaslatot B-változatban. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal,
193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 34. pontban Sági József a szombathelyi megyei művelődési
központ épületrekonstrukciójára terjeszt elő javaslatot C-változatban. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 35. pontban Sági József a Vas megyei múzeumigazgatóság
szombathelyi épületrekonstrukciójának B-változatára terjeszt elő javaslatot. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A 36. pontban Sági József a Vas megyei múzeumigazgatóság
szombathelyi épületrekonstrukciójának A-változatára terjeszt elő javaslatot. A
bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A 37. pontban Répássy Róbert és Lenártek András a
felsőzsolcai városi kistérségi tornaterem építésére terjesztenek elő
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Domokos László a
gyomaendrődi iskola rekonstrukcióját javasolja. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 10. pontjában Domokos László és Végh
László a békéscsabai szakközépiskola rekonstrukcióját javasolják. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 11. pontjában Végh László és Domokos
László a békéscsabai szakközépiskola rekonstrukcióját javasolják. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 12. pontjában Dancsó József és Domokos
László a tótkomlósi általános iskola beruházására tesznek javaslatot. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
189 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 13. pontjában Erdős Norbert a
mezőberényi diákotthon létesítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Babák Mihály és Domokos
László a szarvasi diákotthon és iskola bővítését javasolják. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 15. pontjában Dancsó József és mások a
békési oktatási centrum létrehozását javasolják. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.20)
A kiegészítő ajánlás 16. pontjában Domokos László és Vígh
Ilona a békési gimnázium és tornaterem építését javasolják. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 191 nem és 4
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 38. pontban Répássy Róbert és Lenártek András a hernádkaki
általános iskola életveszélyes részének kiváltására és bővítésére terjesztenek
elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen, 192 nem és 1
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 39. pontban Búsi Lajos a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium
és Kollégium bővítésére terjeszt elő javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen, 193 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 17. pontjában Braun Márton és mások a
dombóvári szakközépiskola és kollégium felújítását javasolják. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen, 192 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 18. pontjában Braun Márton és mások a
dombóvári általános iskola beruházását javasolják. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen, 192 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 19. pontjában Braun Márton és mások a
tolnai gimnázium és tornaterem kialakítását javasolják. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen, 191 nem és 2
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 20 pontjában Braun Márton és mások a
szekszárdi gimnázium födémrekonstrukciós munkálatait javasolják. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen, 192 nem és 1
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 21. pontjában Szalay Ferenc a szolnoki
középiskola rekonstrukciójára tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 189 nem és 3
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 22. pontjában Bánki Erik a szigetvári
gimnázium rekonstrukciójára tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen, 192 nem és 2
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 23. pontjában Bánki Erik a
hosszúhetényi általános iskola beruházására tesz javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 192 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A második kiegészítő
ajánlás 2. pontjában Balla Mihály az érsekvadkerti óvoda építésére tesz
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen, 191 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 40. pontban Domokos László a gyomaendrődi általános iskola
és óvoda rekonstrukciójára tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a
többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen, 189 nem és 2
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 41. pontban Borkó Károly a csarodai általános iskola
bővítésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen, 187 nem és 1
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 42. pontban Szakács Imre az enesei általános iskola
tornacsarnokának építésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 194 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 43. pontban Nógrádi Zoltán a domaszéki iskola építésére
tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 191 nem és 3
tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 44. pontban Simon Miklós a mérki óvoda és étterem konyhai
rekonstrukciójára tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi
bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen, 194 nem
szavazattal nem fogadta el.
A 45. pontban Simon Miklós a máriapócsi óvoda és étterem,
valamint könyvtár építésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a
többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen, 193 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 46. pontban Nógrádi Zoltán a röszkei oktatási épületek
kiváltására és bővítésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen, 194 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 47. pontban Nagy Kálmán és mások a becsehelyi iskola
rekonstrukciójára tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen, 193 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 48. pontban Nagy Kálmán és mások a molnári szakképző
központ bővítésére tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen, 194 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 49. pontban Nagy Kálmán és mások a nagykanizsai szakképző
iskola rekonstrukciójára tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen, 193 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
Az 50. pontban Nagy Kálmán és mások a lenti általános iskola
bővítésére és rekonstrukciójára tesznek javaslatot. A szociális bizottság
támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen, 191 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
(19.30)
Az 51. pontban Nagy Kálmán és mások a zalaegerszegi
általános iskola bővítésére és rekonstrukciójára tesznek javaslatot. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
Az 52. pontban Lengyel Zoltán az abai nevelési és oktatási
központ építésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
Az 53. pontban Hörcsik Richárd a sárospataki középiskolai
kollégium építésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
Az 54. pontban Tállai András a harsányi gyermekintézmény
rekonstrukciójára tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi
bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
Az 55. pontban Mátrai Márta a kaposvári kollégium építésére
tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 56. pontban Mátrai Márta a kaposvári szakközépiskola és
gimnázium új elhelyezésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a
többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 57. pontban Tállai András a kisgyőri iskola konyhájának a
bővítésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
Az 58. pontban Tállai András a mezőkövesdi általános iskola
és zeneiskola fejlesztésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
Az 59. pontban Borkó Károly és mások a kisvárdai gimnázium
és kollégium rekonstrukciójára tesznek javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 60. pontban Tóth András az újfehértói gimnázium és
szakközépiskola rekonstrukciójára tesz javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 61. pontban Balsay István a velencei általános iskola
kiváltására tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A 62. pontban Lenártek András és Répássy Róbert az
alsózsolcai általános iskola fejlesztésére tesznek javaslatot. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 63. pontban Balsay István a polgári ápoló-gondozó otthon
kiváltására tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.
A 64. pontban Nagy Kálmán és mások a zalakomáromi idősek
otthona rekonstrukciójára tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a
többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
190 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 24. pontjában Szalay Ferenc a szolnoki
idősek otthona rekonstrukciójára és átmeneti szállás kialakítására tesz
javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A második kiegészítő ajánlás 3. pontjában Babák Mihály és
mások a magyarbánhegyesi fogyatékos- és pszichiátriai otthon rekonstrukciójára
tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
189 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 65. pontban Farkas Imre a tisztaföldvári gondozási központ
létesítésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi
bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
184 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 66. pontban Simon Miklós a nyírbátori idősek otthona
bővítésére tesz javaslatot. A szociális bizottság támogatja, a többi bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 67. pontban Kozma Péter és Tóth András a nagykállói
belterületi vízrendezésre tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A 68. pontban Simon Miklós a nyírbátori belterületi
vízrendezésre tesz javaslatot B-változatban. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 69. pontban Nagy Kálmán és mások a gyenesdiási belterületi
vízrendezésre tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
190 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 25. pontjában Braun Márton és mások a
szekszárdi Séd patak mederrendezésére tesznek javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.40)
A második kiegészítő ajánlás 4. pontjában Babák Mihály és
mások belterületi vízrendezés egyes ütemeire tesznek javaslatot. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal,
188 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 70. pontban Nagy Kálmán és mások a keszthelyi belterületi
vízrendezésre tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal,
189 nem ellenében nem fogadta el.
A 71. pontban Nagy Kálmán és mások a cserszegtomaji községi
ivóvízellátásra tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A 72. pontban Nagy Kálmán és mások a cserszegtomaji
csapadékvíz-elvezetésre tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 73. pontban Kontrát Károly és Kovács Zoltán a pápai
szennyvíz- csatornázásra tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 74. pontban Balsay István Székesfehérvár és környéke
szennyvízberuházásaira tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 26. pontjában Kerényi János és Font
Sándor a soltvadkerti ivóvíz-vastalanító és -arzénmentesítő létrehozására
tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 28. pontjában Potápi Árpád a zombai
szennyvízkezelés megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 29. pontjában Bánki Erik a siklósi
szennyvízkezelés bővítésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
187 nem ellenében nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 30. pontjában Bánki Erik a Komló és
környéke szennyvízkezelésének megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal,
189 nem ellenében nem fogadta el.
A második kiegészítő ajánlás 5. pontjában Erdős Norbert a
dobozi szennyvízkezelés megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A második kiegészítő ajánlás 6. pontjában Búsi Lajos
Kisújszállás szennyvízkezelésének megoldására tesz javaslatot. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A második kiegészítő ajánlás 7. pontjában Dancsó József és
Domokos László a medgyesbodzási szennyvízkezelés megoldására tesznek
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 75. pontban Nógrádi Zoltán Szatymaz szennyvízkezelésének
megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 27. pontjában Vincze László a szatymazi
szennyvízkezelés megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal,
192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 76. pontban Nagy Kálmán és mások Óhíd szennyvízkezelésének
megoldására tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal,
197 nem ellenében nem fogadta el.
A 77. pontban Nagy Kálmán és mások Szepetnek
szennyvízkezelésének megoldására tesznek javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 78. pontban Simon Miklós Nyírbéltek szennyvízkezelésének
megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 79. pontban Lengyel Zoltán Aba-Kákoz, Sárkeresztúr-Soponya
falvak szennyvízkezelésének megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.
A 80. pontban Lengyel Zoltán
Cece-Vajta-Sáregres-Alap-Alsószentiván szennyvízkezelésének megoldására tesz
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.
A 81. pontban Simon Miklós Hodász szennyvízkezelésére tesz
javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.
A 82. pontban Nagy Kálmán és mások Babos-Döbréte
szennyvízkezelésére tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal,
195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 83. pontban Nagy Kálmán és mások Iharosberény
szennyvízkezelésének megoldására tesznek javaslatot. A bizottságok nem
támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.
(19.50)
A 84. pontban Nagy Kálmán és mások Zalaszentbalázs
szennyvízkezelésének megoldására tesznek javaslatot. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen, 194 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 85. pontban Borkó Károly Szabolcsveresmart
szennyvízkezelésének megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen, 193 nem
szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 86. pontban Borkó Károly Mezőladány szennyvízkezelésének
megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen, 193 nem
szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 87. pontban Dorkota Lajos Dunaújváros és környéke
szennyvízkezelésének megoldására tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen, 188 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 88. pontban Búsi Lajos a mezőtúri szennyvízközmű építésére
tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen, 189 nem
szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 89. pontban Búsi Lajos és Balla György Kunmadaras
szennyvízkezelésére tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen, 192 nem
szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 90. pontban Búsi Lajos és Balla György szennyvízkezelés
megoldására tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen, 195 nem
szavazat mellett nem fogadta el.
A 91. pontban Búsi Lajos és Balla György karcagi
csapadékvíz-elvezetési beruházásra tesznek javaslatot. A bizottságok ezt nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen, 192 nem
szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. (Taps.) Megkérdezem, van-e valakinek
tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott
az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.)
Úgy látom, hogy nincs.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő
ülésünkön kerül sor.
Ha jól láttam, az MSZP frakcióvezetése szünetet kért. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.)
Maximum 15 perc szünetet rendelek el. Munkánkat 8 óra 10 perckor folytatjuk.
(Szünet: 19.55 ‑ 20.17
Elnök: dr. Dávid Ibolya
Jegyzők: Németh Zsolt és Podolák György)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés