MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Az ön által
felsoroltaknak nem sok köze volt a valósághoz, körülbelül annyit tévedett, mint
az utolsó állításával, amikor azt mondta, hogy a sármelléki repülőtér megkapja
a Ferihegyi repülőtértől a nem szükséges eszközöket. Erről még az előző kormány
döntött, nyilván, ezt el tudná olvasni.

De ennél sokkal fontosabb dolgokra sem emlékszik pontosan:
2002-ben 28 milliárd forintot juttatott a turizmusnak a költségvetésből az
előző kormány, ennél ezek az összegek, amelyeket ön felsorolt, sokkal kisebbek.
Tehát úgy gondolom, hogy még sokat kell olvasnia a költségvetést, hogy tényleg
meglássa azt, hogy kinek van igaza.

(15.20)

Kétségtelen, hogy mondott olyan dolgokat, amelyek
megvalósulásában reménykedhetünk. Ennek ellenére nem tudott meggyőzni azon
nyilatkozatának ellenkezőjéről, mely szerint ‑ ezt még korábban
mondta ‑ a turizmus majd eltartja önmagát, nem szükséges a
fejlesztése. Ennek ellenkezőjéről még nem tudott minket meggyőzni, és a
felsorolt adatok sem felelnek meg a tényeknek, ezért nem tudom a válaszát
elfogadni. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu