BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Hölgyek és Urak! Már az előbb, mielőtt ön bejött volna az ülésterembe, volt egy ügyrendi jellegű vita, amelyben nemcsak idéztem a tegnapi jegyzőkönyvből, de szeretném biztosítani arról, hogy az utolsó szóig elolvastam mindazt, ami itt elhangzott. Azt hiszem, természetes dolog, hogy ha a miniszter nincs bent, akkor az államtitkár helyettesíti ebben a vitában vagy bármilyen más vitában.
Ami azt illeti, hogy hosszabbítsuk meg a parlament időszakát, a kormány nevében azt tudom mondani, hogy a beadott módosító indítványok ezt nem indokolják.
De azért egy dolgot még hozzátennék. Méghozzá azt az egy dolgot, hogy a kormány és a kormánytöbbség kérte, hogy a Házszabálytól való eltérés formájában vagy azt használva két héttel ezelőtt kezdjük el ennek a törvénynek a tárgyalását. Ha bármilyen módosító indítvány, akár ma olyan lenne, hogy azt a kormány el tudná fogadni, vagy akár két hete olyan lett volna, hogy a kormány el tudta volna fogadni, akkor két hete is elfogadta volna, és akkor lehet, hogy a Házszabálytól való eltérés okán elkezdtük volna a vitát két héttel ezelőtt, és ugyanígy beleférnénk a jövő heti végszavazásba. Számunkra tehát ez nem időrendi kérdés elsősorban. Sőt, leginkább nem az.
Ön nagyon jól tudja, hiszen ott volt a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén, pontosan emlékszik arra, hogy igen, elfogadtuk ezt a dokumentumot. De arra is nagyon jól kell hogy emlékezzünk mindannyian, akik ott voltunk, hogy ezen az értekezleten nemcsak ez a dokumentum képezte a vita tárgyát, hanem szinte a jelenleg hatályban lévő törvény módosítására vonatkozó valamennyi javaslat ott egy általános és részletes vita tárgya volt, hosszas szakértői egyeztetések után.
(20.50)
A kormány, és azt gondolom, az aláírók is úgy álltak fel attól az asztaltól, hogy tudták, melyik az a variáció, amelyet a kormány és az aláírók valamennyien el tudnak fogadni. Azon küzdöttünk ott ugyanis egymásért - és nem egymás ellen -, hogy a törvényjavaslat, ami most a Ház asztalán fekszik, olyan formájú legyen, kodifikált normaszövegként is kapjon egy olyan arculatot azon az értekezleten, amellyel aztán a Ház már foglalkozni tud.
A kormány kezét a MÁÉRT megkötötte. Az előbb nem említettem, de most utalnék arra, amit Potápi képviselő úr az előbb mondott. Persze, hogy a kormánytöbbség nem kívánja szétverni azt a megállapodást, amelyet a MÁÉRT-on nagy nehezen összehoztunk. Miért tenne módosító indítványt a kormánytöbbséghez tartozó képviselők bármelyike, amikor azzal azt veszélyeztetné, hogy az ahhoz képest más szöveg, mint amit aláírtunk, és amiben megállapodtunk a határon túli magyarokkal?
Ami a négy alapértéket illeti, azt a kormány ezzel a javaslatával tartotta. Azt persze lehet mondani, hogy ezek a javaslatok, amelyek itt fekszenek a Ház asztalán - az általunk beterjesztett normaszöveg-javaslat, az önök vagy mások módosító javaslatai - más értelmezést tükröznek, egy dolog azonban biztos. Ön a magyarigazolványt is említette, a négy alapelv között az egyiket. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a magyarigazolványnak olyan erőt adjunk egy magyar jogszabály által, amely egyébként így vagy úgy beleütközik a nemzetközi jogba. Ha tehát az előző verzió pontosan azért volt kritizálható, mert beleütközött a nemzetközi jogba, mondjuk, e dokumentum kibocsátása vagy maga a létezése abban a formájában, ahogy létezett, nem a külalakját, hanem a felhatalmazását tekintve, akkor természetesen ehhez képest változtatunk, de ettől nem ennek az igazolványnak a jelentőségét kívánjuk elvenni.
Az a meggyőződésem - és mondhatom nyugodtan, hogy ez több mint meggyőződés -, a tegnapi vita egészét áttanulmányozva én is azt gondolom, hogy valamihez közel kerültünk, ami az egységes magyar nemzettel kapcsolatosan megfogalmazható. Még egyszer mondom azonban, ha meg tudjuk jeleníteni az egységes magyar nemzetet a magyar törvényalkotásban valamilyen formában, akkor ehhez a kormány partner, de nem egy olyan törvényben, amely egyébként nem fedi le az egész egységes magyar nemzetet. Még egyszer mondom: a törvény a határon túli magyaroknak nyújtott kedvezményekről szól. Ugyan a határon túl élő magyarok többsége a törvény hatálya alá tartozik, de ha már az egységes magyar nemzetről beszélünk, és erről akarunk valamilyen törvényt alkotni, akkor azt gondolom, hogy pontosan ez az az elem, amikor ezt nem szabad leszűkíteni csak a szomszédos országokban élő magyarokra. Akkor legyen ennek egy emelkedett tónusa, mondjuk, az alkotmányban, úgyis számtalan ok miatt kell módosítani a Magyar Köztársaság alkotmányát az elkövetkezendő időszakban. Tegyünk kísérletet arra, hogy ezt megfogalmazzuk a Magyar Köztársaság leendő módosított alkotmányában. Ha úgy érzi az elnök asszony, hogy közel kerültünk ehhez, akkor nem fogjuk elfelejteni, és próbálkozzunk meg ott. De ebben a törvényben, amely egyébként nem fedi le azt az egységes nemzetet, amit nehezen tudunk definiálni, azt gondolom, hogy nincs helye.
A MÁÉRT-tal kapcsolatos tanulságok egyik legfontosabb eleme az volt, hogy most már a harmadik MÁÉRT-on egymás után merült fel az a probléma, hogy azok, akikre nem vonatkozik ez a törvény, tehát más országban élő magyarok, kicsit elhagyva és elfelejtve érezték magukat, mert mi csak ebben gondolkozunk, és csak ezzel vagyunk elfoglalva. Ezért mondom tehát, hogy ha az egységes magyar nemzetről és annak megfogalmazásáról gondolkodunk, a kormánytöbbség nem ellensége annak, hogy erről valóban folytassunk egy érdemi vitát, és próbáljuk megfogalmazni, de akkor ezt ne ebben a törvényben próbáljuk megtenni, hanem például a Magyar Köztársaság alkotmányában az erre való utalással. Természetesen abban van egy utalás erre, de messze nem olyan igényességgel, mint ahogy ez e törvény kapcsán előjött.
Lehet, hogy méltatlannak érzékelik azt, hogy késői órán kerül sor a vitára, lehet, hogy méltatlan, hogy ez a vita nem olyan publicitást kap, mint az előző, de azt gondolom, hogy erről nem feltétlenül a kormány tehet. Azt gondolom, még egyszer mondom, ha elkezdtük volna ezt a vitát két héttel ezelőtt, az nem jelentette volna automatikusan azt, hogy ezt le kellett volna zárni. Ez akkor lehetett volna egy hosszabb vita, ha egyébként olyan javaslatok vannak, amelyek beleférnek abba a keretbe, amelyről a MÁÉRT-on megállapodtunk a határon túli magyarokkal. A kormány nem érzi azt a felhatalmazást a MÁÉRT-megállapodás tükrében, hogy pontosan azokban a módosításokban, amelyekben ott ki tudtunk alakítani egy konszenzus közeli álláspontot, most eltérjen attól a javaslatától. Ez pontosan ellenkezne azzal a nyilatkozattal, amelyből ön egyébként nagyon pontosan idézte azt a négy kötelezettséget, amit a kormány továbbra is magáénak vall. Önmagában a nyilatkozatot azonban nem lehet úgy értékelni, hogy nem tekintünk a mögötte lévő papírra, amit akkor ugyan érthető módon nem kellett aláírniuk a pártoknak, de azért egyetértettünk azokban a módosításokban, nemcsak a határon túliakkal, hanem - akkor még - a Fidesz-Magyar Polgári Párttól eltérően, a többi jelen lévő parlamenti párt elfogadta azokat a módosító javaslatokat.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés