DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor megnyomtam a gombot, még a vita elején tartottunk, és nagyon-nagyon sok mindenhez szerettem volna menet közben hozzászólni. De talán mégsem baj, hogy egységes menetben tárgyaljuk most a részletes vita során is, a módosító javaslatok kapcsán a kormány által benyújtott törvényjavaslatot, mert így mód van arra, hogy a belső összefüggéseket és adott esetben az ebből levonható következtetéseket egyaránt szóvá tegyük.

Hadd kezdjem azzal, amit most itt a végén jelzett államtitkár úr a kettős állampolgárság kérdéséről. Azt gondolom, nincs olyan országgyűlési képviselő, aki ne lenne tisztában azzal, hogy a magyar jogrend ismeri a kettős állampolgárság intézményét. Ami itt valójában újszerű, az nem is az, hogy Magyarországon már van kettős állampolgárság, tehát ilyen értelemben nem kellett a magyar miniszterelnöknek miről nyilatkoznia, hanem az, hogy ha nemzeti kisebbséghez tartozó, határon túli magyarok vonatkozásában egy másik ország miniszterelnöke úgy nyilatkozik, hogy számára elfogadható, hogy az ország a hozzájuk tartozó állampolgárok, de a magyar nemzethez tartozók számára kettős állampolgárságot adjon meg azon a tényen alapulva, hogy ők magyar nemzetiségűnek, vagy magyarnak vallják magukat, akkor ez bizony egy releváns és új körülmény.

Nagyon sokáig és nagyon sokszor azért nem javasolták a határon túl élő magyarok számára a kettős állampolgárság intézményes bevezetését, mert ez, mondjuk, a határon történő mozgást, az útlevél kiváltását, adott esetben a szabadabb európai mozgást az európai uniós csatlakozás után ugyan lehetővé teszi, de egyúttal nagyon nagy vonzerő, nagyon nagy elszívó erő a szülőföldtől való eltávozásra. Ismerjük azt a lehetőséget, ahogy Románia, a diktatórikus, kommunista, egypártrendszerű államhatalom megengedte, hogy az Erdélyben élő zsidóság vagy szász, tehát német nemzetiség elhagyja az országot akkor, amikor egyébként a vasfüggöny miatt senki nem hagyhatta volna el a kommunista blokk országait. Tette ezt azért, hogy visszafordíthatatlanul megváltoztassa azokat a nemzetiségi viszonyokat, amelyek a több nemzetiségű, több száz éves együttéléssel bíró, teljesen különleges kulturális hagyománnyal és kulturális örökséggel jellemezhető Erdélyt jellemezték. Mára a németség kivándorlásával az európai szász kultúra, ha úgy tetszik, jóvátehetetlenül elpusztulófélben van. Néhány tízezer ember maradt Romániában. Úgy gondoltuk, és úgy gondolták sokan, akik ezt a kérdést nagyon óvatosan vetették fel: nem az a cél, hogy adott esetben kettős állampolgárság biztosításával ösztönözzük vagy megkönnyítsük, hogy az egyébként sokszor hátrányt elszenvedő, a kisebbségi léthelyzetben se a román társadalomhoz, a román nemzethez, se az anyanemzethez, a magyar nemzethez magukat sorolni nem képes emberek úgy képzeljék a jövőjüket, boldogulásukat vagy gyermekeik jövőjét, hogy elhagyják szülőföldjüket.

A volt szemléletbeli újdonsága a magyar státustörvénynek vagy a szomszédos államokban élő magyarok kedvezményeiről szóló törvénynek pont az volt, hogy azt fejezze ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulást és a nemzet határokon átívelő újraegyesítését végzi el. Tehát kár arra hivatkozni, hogy itt mintha valamifajta alkotmányjogi evidenciáról lenne szó, mindössze ennyi történik egy-egy ilyen miniszterelnöki bejelentés során.

És tudnunk kell azt is, hogy bizony-bizony egy évtizeddel ezelőtt még komoly veszélye volt annak is, és az nem volt olyan nagyon régen, hogy ha valaki történetesen kettős állampolgárságra tett szert, akkor egy másik, tőlünk eltérő, szuverén jogrendben meghozott, teljesen legitim döntés alapján állampolgárságától, például román állampolgárságától egy jogalkotási aktussal meg lehetne fosztani. Az úgynevezett szocialista alkotmányjog tankönyvben annak idején még így tanították, hogy bizony az állam dönthet úgy, hogy ha a más állam által adományozott állampolgárságot valaki fölveszi, sui generis, fő szabály szerint elveszíti saját állampolgárságát. Ez biztos, hogy nem segítené elő, vagy ennek az esélye sem segítené elő a határon túl élő magyar közösségek szülőföldön való boldogulását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már erről a szülőföldön való boldogulásról van szó, akkor szeretnék rögtön rátérni az egyik módosító javaslatra, amit a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum közösen nyújtott be, vagy képviselői jegyeztek. Ez visszahozza a törvénybe azt az eredeti megfogalmazást, amelyet nagyon fontosnak tartottunk akkor is, hogy ez nem pusztán nyelvi, kulturális közösségről, hanem adott esetben akár gazdasági támogatásról, akár egészségügyi támogatásról, egészségügyi szolgáltatások igénybe vételéről is szólhat. Az életminőség javítását segítené például a 15. számon benyújtott módosító javaslat, amely adott esetben egy vidék szellemi és tárgyi örökségének megőrzése, népességmegtartó erejének javítása mellett akár az infrastrukturális feltételek megteremtéséről és fejlesztéséről is szól.

(22.20)

És bármennyire is tudjuk jól, hogy a törvény által itt leírt gondolatok holt betűk mindaddig, amíg ebbe lelket, életet nem lehel egy kormányzati politikai szándék, bizony, sokunk számára keserű érzés volt tudomásul venni, hogy a magyar miniszterelnök román kollégájával azt ünnepelte az elmúlt hetekben, hogy a Romániát átívelő európai autósztráda-építés elkerüli majdan Erdély magyar lakta területeit.

Erre például az előző kormány időszaka alatt komoly erőfeszítéseket tett az akkori vezetés, hogy fogadtassa el Romániával annak a nyomvonalnak, annak az útvonalnak a tervét, amely a gördülékenyebb, olajozottabb, ha úgy tetszik, hatékonyabb utazási vagy kapcsolattartási feltételeket biztosíthatta volna Hargita megyével vagy Székelyföld településeivel. Most ez lekerült a napirendről, s úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak még csak szándékában sem áll hozzájárulni a határon túl élő magyar közösség infrastrukturális feltételeinek javításához, akár az úthálózatának ilyen módon történő támogatásához. Ezért is gondoljuk, hogy szükség lenne ezekre a módosító javaslatokra, amelyeket mi mintegy újra szeretnénk becsempészni, visszahozni ebbe a törvénybe. Bár nem gondolom, hogy ez alapján a Medgyessy-kormány szaladna, és autópályát építene a Székelyfölddel való összeköttetésre - látszik, hogy az erejét például a hazai autópálya-építés megszervezése is komolyan meghaladja -, de azért nem lenne rossz, ha ez legalább a törvény szándékai szintjén is megjelenne.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék még néhány konkrét módosító javaslat kapcsán általánosan megfogalmazható következtetésekről beszélni. Kezdjük mindjárt az elején, a 6. számon benyújtott módosító javaslattal, amit Kelemen András, az MDF képviselője jegyzett, írt alá. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos elemre hívja fel a figyelmet, amiről már korábban, a vita elején volt szó, és még államtitkár úr is reagált rá, csak sajnos azt kell mondanom, hogy reagálása és a miniszter úr által elmondott expozé nem mindenben fedte egymást.

Tegnap Kovács László miniszter úr azzal üdvözölte az előttünk álló törvénymódosítási javaslatot, hogy ezt követően nem lesz akadálya az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat követően sem e törvény hatályban tartásának, márpedig ez az előző, ha úgy tetszik, a 2001-ben elfogadott törvény alapján mindenképpen módosítást igényelt volna. Ha ez így van, akkor miért nem vesszük komolyan a törvény címét? Szomszédos államokban élő magyarok bizony Ausztriában, Burgenlandban is léteznek. Számukra a magyarigazolvány, a magyarigazolvány nyújtotta előnyök tán nem az anyagi boldoguláshoz szükségesek - anyagilag valószínűleg talán jobban is boldogul az ott élő átlag, mint mondjuk Magyarország, keleti megyéiben -, hanem azért, hogy ők is érezzék a magyar nemzethez való tartozásukat, hiszen az asszimiláció nemcsak az anyagi elnyomorodás okán gyorsulhat fel egy-egy közösség részében, hanem adott esetben az anyagi jólét okán is. S az a néhány tízezres népesség, az a néhány tízezres, hagyományokkal bíró magyarság, amely Burgenlandban van, ha úgy tetszik, bizony az eltűnés utolsó pillanatait éli még meg szülőföldjén.

Ebből a szempontból úgy gondolom, hogy Kelemen Andrásnak igaza van. Ha elhárult az akadály, amit még 2001-ben megfogalmaztak ezzel a törvénnyel szemben, és adott esetben az európai uniós jogharmonizáció során komoly kritériumként felmerült, akkor most itt a lehetőség, hogy tegyük be a törvénybe, és őket is tekintsük a határon túl, a szomszéd országokban élő magyar közösségnek. Ezt egyébként, ha jól tudom - bár személyesen nem voltam jelen -, a MÁÉRT ülésén Deák Ernő fel is vetette, és mindannyiszor felvetődik, ha a határon túl élő magyarokról van szó, hogy miért nem kezeljük az Ausztriában élő magyarokat is határon túl élő magyar közösségként, miért mindig csak a keletre, északra vagy délre elhelyezkedőkről beszélünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez persze automatikusan átvezet minket arra a módosító javaslatra is, amely részben a T/4144/7., és aztán később a 30. számon benyújtott módosító javaslatokról szól, és amiről ebben a részletes vitában már szintén több hozzászólás szólt: az egységes magyar nemzethez való tartozáshoz. Én osztom Dávid Ibolya véleményét azzal kapcsolatban, hogy amennyiben csak a gond, a gyanú árnyéka vetődik arra, hogy az egységes magyar nemzethez való tartozás félreérthető lenne, s valamilyen nemzetállami koncepciót sejthetnek majd emögött olyanok, akik talán - ismerjük a mondást, hogy rossz az, aki rosszra gondol - rosszra akarnak gondolni egy ilyen megfogalmazás miatt, ezt a kérdést Dávid Ibolya módosító javaslata pontosan, szabatosan, és azt gondolom, hogy minden tekintetben kompromisszumos módon megoldja.

Nyelvében, kultúrájában és hagyományaiban egységes magyar nemzethez való tartozás. Mind a három kritérium, amit a képviselő asszony fontosnak tart a módosító indítványában, döntő kritérium, és köze nem lehet ahhoz, amit egyébként az indokolás fűz ehhez a passzushoz a törvénymódosításkor, hogy az anyaország és a határon túli magyarság közti politikai kötelék létrehozásának veszélyét hordozná. Ugyanis az, ha nyelvében, hagyományaiban vagy kultúrájában egységes magyar nemzetről beszélünk - dacára egyébként a számtalanszor elmondott politikai nyilatkozatoknak, hogy Magyarország semmiféle határmódosításban nem érdekelt -, még senkit nem nyugtat meg, Dávid Ibolya javaslata tökéletes módon eloszlatja a politikai kötelék kialakulásának veszélyét, amelyre az indokolás hivatkozik. Miért nem lehet ezt befogadni?

Most hallottuk az előbb, hogy részükről - ha úgy tetszik, a Magyar Demokrata Fórum részéről - most már majdnem csak odáig egyszerűsödött a dolog, hogy ha a kormány csak ezt az egy módosító javaslatot elfogadja, már meg tudják fontolni a törvényjavaslat támogatását. Ennyi konszenzusra való törekvésnek azért a Szocialista Pártban - most a szabad demokratákról nem tudom -, a kormánypártokban is kellene lennie, ha már nemzeti sorskérdésekről alkotunk vagy módosítunk törvényt.

Szeretném megjegyezni, hogy ez a hivatkozás, amely olyan nagyon egyszerűen, nagyon lakonikusan került ide a részletes indokolásban, azzal folytatódik, hogy erre a veszélyre már az Európai Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosa is felhívta a figyelmet. A mai külügyi bizottsági ülésen elhangzott, hogy Ekeus EBESZ kisebbségi főbiztos levélben közölte álláspontját a törvényről vagy a törvény módosításának különböző stádiumairól, de mi nem ismerjük ezeket a leveleket. Jó lenne, ha ezeket az információkat a kormány megosztaná a politikai pártokkal, adott esetben az ellenzéki képviselőkkel is, és nemcsak az önök értelmezését kellene készpénzként elfogadnunk. Számos esetben egyébként a velencei bizottság jelentése, amely nyilvános, amelyet mindenki elolvashat, tökéletesen más következtetésre vezeti a jelenlegi ellenzéki, korábbi kormánypártokat, mint önöket, más következtetéseket vontunk le ugyanabból a jelentésből. Egyáltalán nem evidens, hogy az, amit egy ilyen hivatkozásban kaphatunk, pontosan ekként is szól. Szeretnénk, ha Ekeus kisebbségi főbiztos úr levelét is megismerhetnénk, hogy értelmezni tudjuk, pontosan milyen politikai kötelék veszélyére utalt ő ebben a felvetésben.

Kerülendő a hosszas történeti fejtegetéseket, azt gondolom, hogy mindenki tisztában van azzal, legalábbis Magyarországon, hogy a nemzetállam-koncepció túlhaladott, egy XIX. századi jelenség. Remélem, hogy egyébként a szomszédos országok többségi nemzetei is kinőttek már abból a kényszerből, hogy az állampolgárság egyúttal a nemzethez való tartozás kényszerét is jelentse.

(22.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már a nemzetközi fórumokról és azok véleményéről volt szó, hadd említsem újból meg, amit már korábban az általános vitában is elmondtunk, és azt gondolom, hogy itt a részletes vitában is utaltak rá, de talán nem ennyire pontosan vagy nem ennyire expressis verbis, ahogy most szeretném ezt - akár csak a jegyzőkönyv kedvéért is - még egyszer rögzíteni. Nem látjuk semmilyen döntő indokát annak, hogy a határokon túli magyar közösségről szóló törvényjavaslatot ilyen módon, ilyen gyorsasággal, ilyen vitastílussal erőltessék át a Magyar Országgyűlésen. Egyetlen indokot hallhattunk kormánypárti képviselőtől, Eörsi Mátyástól, aki a vezérszónoki körben, ha jól emlékszem, azt mondta itt, a magyar parlamentben, hogy azért kell gyorsan megszavaztatni és átvinni ezt a törvénymódosítást, mert az Európa Tanács jövő heti ülésén, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jövő heti ülésén téma lesz a törvényről szóló jelentés, az úgynevezett Jürgens-jelentés, és számára legalábbis nagyon fontos, hogy amikor a Jürgens-jelentést tárgyalja majd a parlamenti közgyűlés, akkor hozzá lehessen már ehhez tenni, hogy ezt a törvényt azonban azóta már módosította a magyar Országgyűlés.

Szeretném megkérdezni - államtitkár úr jártas az Európa Tanács ügyeiben -, hogy változtatna-e bármit a jelentés elfogadásánál vagy szavazásánál, vagy van-e egyáltalán mód arra, hogy a jelentés szövegét - amelyet azóta már bizottságok véleményeztek, jóváhagytak - megváltoztassa akár a jelentéstevő a hétfőről szerdára virradó napok alatt, ha mi elfogadjuk itt a törvényt, amely egyébként persze kihirdetésre sem kerülhet ennyi idő alatt. Változik-e bármi Magyarország megítélésében, ha ezt a törvényt most ilyen módon áterőltetjük? Mert azt érezzük, ez az eddigi vitában is kiderült, hogy számos ponton - egyébként a Külügyminisztérium képviselője ezt el is ismerte a külügyi bizottság ülésén - lehetne javítani az önök által beterjesztett szöveget, még ha a koncepcionális, nézetbeli különbségeket félre is tesszük, hogy egységes magyar nemzet vagy hogy a kedvezmények a magyarigazolvány meglétéhez kötődnek-e vagy nem. Tehát vannak koncepcionális kérdések, de vannak szövegpontosító javaslataink is, itt erről volt már szó, talán a 14. javaslat, amely a tanulmányokat folytató kiskorúak helyett a nevelésben vagy oktatásban részesülő gyermekekről beszél, vagy akár a vízummal kapcsolatos legnagyobb kedvezményes elbírálásról. A Külügyminisztérium képviselője ma a külügyi bizottság ülésén azt mondta, hogy igen, erre törekszik a kormány. Nagyon jó, de akkor mi akadálya, hogy ez bekerüljön a törvényszövegbe? Ha vannak egyébként egészségügyi vagy pedagógiai igazolványhoz kapcsolódó kedvezmények, mi az akadálya annak, hogy ezek bekerüljenek a törvénybe? Valójában nem látjuk ennek okát.

Egyetlenegy politikai okot tudtak megjelölni a gyors tárgyaláshoz, az erőszakos és átnyomó jellegű parlamenti vitához, nevezetesen azt, hogy ki lehessen mondani a strasbourgi parlamenti közgyűlésen, hogy ez a törvény már nem az a törvény. De könyörgöm, önök nem szavazták meg ezt a törvényt? Két évvel ezelőtt önök nem szavazták meg ezt a törvényt? Nem 92,4 százalékkal ment át? Nem szavazta meg az a Kovács László, aki ma a külügyminiszteri székben ül? Vagy ön, politikai államtitkár úr, nem szavazta meg ezt a törvényt? Akkor nem gondolták végig, hogy mit szavaznak meg? Most azért, mert a szomszéd országok részéről politikai felháborodás vagy ha úgy tetszik, egyfajta politikai kampány, ellenkampány fogadta ezt a törvényt, ezután rögtön föl kell adnunk azokat az eszméket, célokat, értékeket, amelyek a magyar alkotmányból fakadó kötelezettségei a Magyar Köztársaságnak?

Mert lehet azon gondolkodni, hogy a magyar alkotmány pontos-e vagy nem, de azért azt kimondja, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határokon kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. Hát, mi ez, ha nem erről szól a törvény? Pontosan ez az alkotmányos alap - amelyet egyébként államtitkár úr sürgetett - hozta létre, hívta életre a határokon kívül élő magyarokról szóló törvényt. Nem nemzetközi elvárásoknak megfelelően, nem nemzetközi realitásoknak, ahogy Horn képviselő úr tegnap említette, kell megfelelnünk, amikor a határokon túl élő magyarokról beszélünk. Vagy ahogy Eörsi Mátyás említette, európai politikai erőcentrumokkal való számolás okozta azt a kérdést, hogy szükségünk van ezekre a nemzettestekre, és a velük való kapcsolatot, az ő boldogulásukat, a szülőföldjükön való boldogulásukat, bizony, elő kell segíteni a magyar kormánynak. És amikor eljutunk odáig, hogy a szomszédos államokban még mindig nincs államilag finanszírozott felsőoktatás, vagy ha úgy tetszik, teljes iskolarendszer, amely magyar nyelven oktatná a magyar ajkú polgárokat - adott esetben román vagy szlovák polgárokat -, és ezért a magyar államnak kell ezt az alapvető kisebbségi jogot biztosítania, mert a többségi nemzet nem biztosítja, akkor bizony minden egyes visszalépés attól, amit már eddig elértünk, az egy nagyon-nagyon fájdalmas veszteség- És nemcsak innen, a Magyar Országgyűlés padsoraiból fájdalmas veszteség, hanem ott, a végeken élő magyaroknak fájdalmas veszteség, és ezért érzik azt, amire Balogh képviselő úr hivatkozhatott, hogy ha kicsontosítják a törvényt, akkor talán már nincs is értelme. A vajdasági megkérdezettek 66 százaléka úgy nyilatkozott, hogy talán már nincs is értelme a státustörvénynek, ha mindazokat, amelyek eddig benne voltak, kihagyjuk belőle. (Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Rátérek, vannak még…

Forrás: parlament.hu