DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Örömmel venném, ha a képviselő úr elmondaná, hogy milyen jogszabályok alapján tartja aggályosnak ezt a találkozót, én ilyen jogszabályt nem olvastam eddig még, de nyilván, ha ön tud erről, akkor majd el fogja juttatni hozzám. Ezek tájékoztató jellegű megbeszélések voltak, még egyszer mondom. A meghívót kell megkérdezni, hogy a feljelentő képviselőit - mert hiszen ebben az esetben feljelentőként és sértettként is szerepel a Postabank - miért hívta meg erre az értekezletre. Azt mondhatom, hogy ott olyan titkok az én tudomásom szerint nem hangzottak el, amelyek nyomozati érdekeket sértettek volna, márpedig ebben az esetben jogszabálysértésről sem beszélhetünk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu