ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Az előterjesztők előzetesen tájékoztatták a frakciókat arról, hogy a benyújtott módosító javaslatok közül egyiket sem támogatják.
Az ajánlás 1. pontjában lévő módosító javaslatot az előterjesztője visszavonta.
A kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjában Göndör István a határozati javaslat 8. és 9. pontjának módosítását kezdeményezi. Ezekben arra tesz javaslatot, hogy a bizottság a jelentését a megalakulásától számított 60 napon belül terjessze az Országgyűlés elé, megbízatása a jelentés benyújtásáig tartson, és a jelentés előterjesztője a bizottság megszűnését követően is a bizottság elnöke legyen. Ennek alternatíváit terjesztette elő Göndör István az ajánlás 2., és 3. pontjában.
Először a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontját teszem fel szavazásra, amelyet az ügyrendi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 191 igen szavazattal, 162 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk.
A zárószavazásra és a bizottság létrehozására későbbi ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslatok megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatokat terjesztett elő H/4354. számon. Az előterjesztést a képviselők kézhez kapták.
Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, szíveskedjék ismertetni a javaslatokat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés