KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, meggyőződésünk, hogy az esélyegyenlőség érdekében és egyáltalán az ország versenyképessége érdekében nagyon fontos számunkra, hogy a hazai kisebbségek minél szélesebb körben hasonló eséllyel a nem kisebbséghez tartozókhoz csatlakozni tudjanak, élni tudjanak az információs technológiák adta lehetőséggel. Ezért összehívtuk, létrehoztuk a hazai nemzeti kisebbségek vezetőivel azt az informatikai kerekasztalt, parlamentet, ahol az ő véleményükre is figyelemmel alakítjuk ki a pályázatokat, alakítjuk ki a kisebbségi önkormányzatok fejlesztésére szolgáló eszközök elosztását. Így tettünk most első lépésként, először is megteremtettük a jogi feltételét, hogy egyáltalán a kisebbségi önkormányzatok pályázhassanak, hiszen a korábbi, IKB által kidolgozott rendszerben a jogszabályi feltételek egyszerűen nem adták meg ezt a lehetőséget. Most van erre lehetőség.
Már ennek a kisebbségi önkormányzatok vezetői által létrehozott parlamentnek vagy tanácskozásnak az eredményeképpen, az ő véleményüket is figyelembe véve írtuk ki ezt a pályázatot. Így azt mondhatom el, hogy az elbírálás szempontjai a kisebbségek által felállított szempontrendszer alapján történnek. Úgy ítéljük meg, hogy a 300 millióból mintegy ezer kisebbségi önkormányzatot tudunk támogatni. Várhatóan 1400-1500 jelentkező lesz az 1850 kisebbségi önkormányzatból. Elsősorban a kistelepüléseken, a hátrányos településeken, a szórványban élőket kívánjuk támogatni. De hozzátenném, hogy nemcsak a hazai kisebbségekre gondoltunk, hiszen a rendszerváltás óta az első minisztérium vagyunk, aki a határon túli kisebbségekkel is megállapodott; az elsőt az RMDSZ-szel alig egy hónapja írtuk alá.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés