PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A médiából mindenki számára ismertek és az egész magyar társadalmat felháborították azok a rendbontó események, amelyek a Borsodi Liga zárófordulóján történtek.
A kormány azonnali lépésként 2003. június 3-án megalakította a futballhuliganizmus elleni szakértői bizottságot, amelynek a vezetésével a miniszter úr engem bízott meg. A bizottságnak az volt az alapvető feladata, hogy a futballhuliganizmus visszaszorításával kapcsolatos sürgős és hosszú távú feladatokra tegyen ajánlást. Mi úgy ítéltük meg, hogy a legfontosabb ezen belül is eldönteni, hogy szükségeltetik-e új törvények, új jogszabályok alkotása, avagy jogértelmezési, jogalkalmazási gondok vannak ebben az ügyben, a sportpályákon eluralkodó agresszív magatartás ügyében. A neves szakértőkből álló bizottság 2003. június 13-ára elkészítette a jelentését, amely négy fejezetben állapítja meg ajánlásait, kéri a kormányt ezeknek a taglalására.
Közös célunk, hogy újra rend és béke uralkodjon a sportpályákon, de ennek érdekében további lépések is szükségesek. Mindezek tekintetében jogosan merül fel a kérdés: mit kíván tenni a kormány a futballhuliganizmus megelőzésére, visszaszorítására a jelentésben foglaltak megismerése, elemzése után?
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés