DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság ma este hét órakor kezdődő ülésén megtárgyalta a köztársasági elnök úr átiratát. A bizottsági tárgyalás során megfogalmazódtak pró és kontra vélemények az átirattal kapcsolatosan.
Kormánypárti részről örömünket fejeztük ki a tekintetben, hogy a köztársasági elnök úr az átiratában nem fogalmazott meg alkotmányos aggályokat, és nem az Alkotmánybírósághoz küldte a törvénytervezetet, hanem megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Amiatt is örömünket fejeztük ki, hogy nem fogalmazott meg a köztársasági elnök úr konkrét, paragrafusszerű aggályokat a törvénytervezettel kapcsolatosan; általános aggályokat fejezett ki, olyan általános aggályokat, amelyek a törvénytervezet általános és részletes vitája kapcsán számtalanszor elhangzottak e Ház falai között és e Ház falain kívül is.
A bizottsági vitában elhangzott, hogy a Fidesz képviselőcsoportja által beadott módosító javaslatok indoklása és a köztársasági elnök úr által megfogalmazott aggályok szó szerint megegyeznek. A köztársasági elnök úr a levelét azzal kezdi, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a profitra törekvő vállalkozások megjelenjenek az egészségügyben, és átvegyék a fekvőbeteg-ellátás jelentős részének működtetését - erről már beszélt a miniszter asszony. Egy részét ennek a mondatnak szeretném elemezni, hiszen a jelenlegi helyzetben is működnek az egészségügyben profitra törekvő vállalkozások, gondolok a háziorvosi szolgáltatásra, a fogorvosi szolgáltatásra, a művesekezelésre - és sorolhatnám még.
A köztársasági elnök úr megfogalmazta a levelében, hogy nem történt hatásvizsgálat ezzel kapcsolatban, és nem volt háttértanulmány. A miniszter asszony elmondta, és a bizottsági vitában mi is elmondtuk, hogy számos tanulmányt bocsátottunk a képviselőtársak rendelkezésére, amelyben nemzetközi tapasztalatokra utalva elmondtuk, hogy milyen hatásai voltak és milyen hatásai lehetnek ennek az átalakulásnak; másrészt hatástanulmányt számon kérni egy olyan törvénytervezetről, ami bizonyos esetben egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, nem lehet.
A törvénytervezet mindenképpen - mint elhangzott az előbb, és mi is elmondtuk a bizottsági vitában - része a kormányprogramnak, része annak a programnak, amelyet a kongresszus elfogadott, és mi mindenképpen ragaszkodnánk ennek a kormányprogramnak és a kongresszus által elhatározott programunknak a végrehajtásához.
A bizottság hosszas vitában megvitatta a köztársasági elnök úr átiratát. Ellenzéki képviselőtársaink kifejtették, hogy nem kívánnak szónokot állítani ebben a vitában, valószínűleg nem vesznek részt ebben a vitában - mint ahogy ezt a mellékelt példa mutatja is. A bizottság tehát úgy tartotta, hogy a köztársasági elnök úr véleményét kellő tisztelettel figyelembe veszi, de ma az ülésnapon mindenképpen - mint ahogy 16-án - ismét döntünk ennek a törvénytervezetnek az elfogadásáról.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés