HORVÁTH CSABA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A gazdasági bizottság szeptember 2-án tárgyalta a társasházakról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat kiemelkedő jelentőségű, hiszen a lakóházállomány több mint negyedét kitevő, érintő társasházak mindennapi életét szabályozza. Alapvetően pozitív változás az előző törvényhez képest, hogy egyértelművé teszi, hogy a közgyűlésre tartozó egyes kérdésekben milyen szavazati arányok szükségesek a döntések meghozatalához. Ez azt jelenti, hogy a lakók nem tudják túlszabályozni, túl szigorú szabályokra kényszeríteni saját magukat, hiszen a korábbi szabályozás alapján elég volt egy rosszindulatú tulajdonostárs, és a közgyűlés számos elképzelése köddé válhatott.

Szintén előremutató, hogy a javaslat egyértelműen meghatározza, mely ügyeket kell az alapító okiratban és melyeket a szervezeti és működési szabályzatban regulálni, mik a közös képviselő feladatai, mit kell tenni, ha közösköltség-hátralékot halmoz fel valamelyik lakó. A javaslat egyéves türelmi időt ad a társasházkezelőknek arra, hogy a feladatuk ellátásához szükséges képesítést megszerezzék.

A pozitív elmozdulások ellenére azonban számos olyan nyitott kérdés maradt, amelyek nem könnyítik meg elegendően a társasházban lakók életét. Egyszerű többségi döntéssel például el lehet vinni a társasház közös költségeit egy igen magas szintre. Mi történik ekkor az alacsonyabb jövedelműekkel, akik nem tudják a megemelkedett költségeket fedezni? Nincs beépítve védőháló erre az esetre a javaslatba. Nem biztos, hogy minden esetben racionális szavazatarányokat határoz meg a törvény. Nem szól azokról a házakról, ahol távfűtéssel fűtenek, és ez nem tartozik a közös költségbe. Ekkor a tartozást felhalmozóval szemben a társasház nem tud megfelelően fellépni. Ilyen és ehhez hasonló észrevételek fogalmazódtak meg a bizottság tagjaiban, aminek véleményem szerint számos módosító javaslat lesz az eredménye.

Végül el szeretném mondani, hogy a bizottság 15 igen és 8 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot az általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu