LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Amint az ismertté vált a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotrányban, mely a Pannonplast Rt. részvényeinek állami pénzforrások felhasználásával történt felvásárlásától a felügyelet elnökének megveretésén, a K&
H Equitiesnél történt sikkasztáson, a milliárdok off-shore-cégeken történt forgatásán keresztül a Medgyessy Péter által elnökölt Inter-Európa Bank Rt.-ben történt pénzmosásig bezárólag a kormányzati és kormánypárti érintettséget is felveti, különös szerepet kapott egy kormányrendelet, amelyet a Medgyessy-kormány közvetlenül az elmúlt év karácsonyát követő napon hozott meg.

Ennek az érdekes időpontban született rendeletnek a hatálybalépése előtt a brókercégek által kezelt ügyfélszámlákról kizárólag a számlatulajdonos nevére szóló, a Kereskedelmi Banknál vezetett számlára történhetett átutalás, ami teljes mértékben lehetetlenné tette azt, hogy bármely brókercég bármely alkalmazottja a brókercég ügyfeleinek pénzét harmadik fél részére közvetlenül átutalhassa. Természetesen a polgári kormány szigorú szabályozása sem tudta azt pusztán jogi eszközök alkalmazása révén megakadályozni, hogy valaki, köztörvényes bűncselekményt elkövetve, az értékpapírszámla tulajdonosának aláírását meghamisítva, azaz okirat-hamisítást elkövetve átutalást indíthasson a brókerházból.

Az átutalt pénznek azonban az értékpapírszámla tulajdonosának a Kereskedelmi Bankban vezetett számlájánál okvetlenül el kellett akadnia, onnan csak a tulajdonos egyértelmű rendelkezése nyomán kerülhetett, egy újabb átutalást követően, harmadik fél bankszámlájára. Az önök által hozott 292/2002. számú kormányrendelet, amely december 27-én látott napvilágot, ezt az akadályt is elhárította Kulcsár Attila és szemlátomást nagy hatalmú megbízói útjából.

(15.30)

Kérdezem ezért a miniszter urat: milyen indokok alapján döntöttek a korábbi szigorú szabályozás feloldásáról? Véleményezték-e a rendelet tervezetét, és ha igen, konkrétan milyen véleményt adtak az illetékes állami és kormányzati szervek, mint például az MNB, a PSZÁF vagy az illetékes minisztériumok? Figyelembe vették-e ezeknek a szervezeteknek a véleményét a döntés meghozatala előtt? Ismerve Kulcsár Attila munkásságát és a K&H Equitiesnél történteket, még mindig célravezetőnek és indokoltnak tartja-e a szabályozás ilyen szintű lazítását, ami jelentős mértékben megkönnyítette milliárdos összegek ide-oda utalását a brókercégeknél vezetett ügyfélszámlákról, gyakorlatilag bárhova, bizonyos esetekben a számlatulajdonos tudta és beleegyezése nélkül?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu