PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm. Képviselő Úr! Ha jól értem az ön második hozzászólását, akkor azt tartja problémának, hogy a rendőrség törvényesen járt el. (Dr. Répássy Róbert: Bűnpártolásnak látszó módon járt el!) Hiszen, mint ahogy ezt a múltkor is elmondtuk, a rendőrségnek nem volt olyan eszköz a kezében, amely szerint törvényesen visszatarthatta volna Kulcsárt. Az ön mostani hozzászólása arról szól, és ha jól értem, azt mondja, hogy olyan eszközöket kellett volna alkalmazni, ami nem törvényes. Ne haragudjon, de én ezt visszautasítom. Azt gondolom, hogy a rendőrségnek nem ez a dolga. Az a dolga, hogy a törvényes eszközöket használja, és ennek megfelelően járjon el, ennek megfelelően végezze a munkáját.
A Szolgálunk és védünkö szlogent pedig a rendőrség megfelelő tartalommal tölti meg. Nem kérdőjellel, hanem valódi tartalommal, mint ahogy azt jeleztem, a napi munkájával kapcsolatban, olyan értelemben, amikor az utcán lévő szolgálatokat megfelelő színvonalon tudja ellátni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés