DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Csáky András által az ügyeletről elmondottakhoz szeretnék hozzászólni. Magam 1997 óta foglalkozom az orvosi ügyelet munkajogi és szabályozási kérdéseivel, és többször nekifutva ennek a kérdésnek, most a jogállásról szóló törvényben sikerült a megoldáshoz közeli helyzetet teremteni.

Akkoriban, amikor először beszéltünk az ügyelet ilyetén való szabályozásáról, a Magyar Orvosi Kamara elítélte a korábban benyújtott törvénytervezetünket. Három éve, amikor már ismert volt a luxemburgi bíróság döntése, amelyet spanyol orvosok nyertek meg az ügyelettel kapcsolatosan, akkor már ebben szabályoztuk ezt a kérdést. Most a német orvosok adták be ezt a keresetüket azzal, hogy vonatkozik-e Németországra a luxemburgi bíróság döntése. Valóban vonatkozik, hiszen az Európai Unióban mindenkire vonatkozó döntéseket hoz a luxemburgi bíróság.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a javaslat száz százalékig nem oldja meg ezt a kérdést, de mi is mindig azt szerettük volna, és váltig hangoztatjuk, hogy szeretnénk azt elérni - és ebben van egy javaslat arra, hogy ez folyamatosan bevezetésre kerül -, hogy az ügyeleti munka egyöntetűen túlmunkának számít, és szűnjön meg az, hogy az ügyeleti munkát úgy számítják, hogy rendelkezésre állás és túlmunka. Egységesen túlmunkának szeretnénk tekinteni, de ennek sem létszám-, sem anyagi fedezete jelenleg nem áll rendelkezésre. Ezért egy fokozatos bevezetés mellett tettük le a voksunkat, és a törvénytervezet is erről szól.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu