KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt én is kísérletet tennék a vita összefoglalására, engedjenek meg egy megjegyzést. Varga Mihály képviselőtársam a politikai kukkolás műfajából mutatott be az imént egy darabot. (Varga Mihály: A tényeket idéztem.) Azt mondja, hogy a tényeket idézte. A helyzet azonban az, hogy nekem is itt van a kezemben a mai kormány-előterjesztés. Ennek a 7. oldalán nem található az, amit Varga Mihály képviselőtársam felolvasott az imént. (Derültség a kormánypárti képviselők padsoraiban. - Varga Mihály: Rosszat kaptál, Gábor!) Ő azt mondja, hogy rosszat kaptam, csak én tudom, hogy kitől kaptam. Én a kormánytól kaptam, Varga Mihály képviselőtársamhoz pedig a fekete holló pottyintotta be az éjszaka folyamán. (Derültség a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Itt például, a személyi jövedelemadó-tábla ügyében, tisztelt képviselőtársaim, az áll, hogy annak érdekében, hogy a nyugdíjjárulék-kedvezmények megszüntetése mellett is biztosítható legyen az 50 ezer forintos minimálbér adómentessége, megváltoztatják az adójóváírás mértékét, amiből az következik, hogy az az állítás sem igaz, hogy a minimálbéren lévők vagy a nagyon alacsony jövedelműek esetében csökkenne a reáljövedelem. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) Általában is igaz egyébként: a kormány arra törekszik, hogy a változások következtében a reáljövedelmek összértéke ne csökkenjen. Erről szólnak többek között azok az előterjesztések, amelyeket ma megtárgyalt a kormány.
A mai vita azért volt nagyon érdekes, mert ha az ember azt hallgatja, mondjuk, ha idekerül valaki a Marsról, hogy a jövő címszó alatt miről tudnak itt beszélni emberek, gondolom, azonnal visszaül az űrhajójába és elhagyja a Földet. Egész egyszerűen az tényleg elképesztő, hogy milyen színben vagy fényben próbálják meg itt az országot feltüntetni, meg általában azokat az állapotokat, amelyek ma Magyarországon vannak, miközben van itt követelés a gyerekek utáni adókedvezmények megtartásáról.
Kérdem én: miért kell 500 ezer, egymillió forintos havi jövedelmek mellett támogatásokat adni? Legyen általános a tankönyv ingyenessége, mondják itt képviselőtársaim, de nem értem, hogy miért kell azok esetében, akik arra végképp nem szorulnak rá, ingyenes tankönyvet biztosítani. Például azt hallottam, hogy nemrégiben egy gyereket elküldtek az iskolába, mert megvoltak neki otthon a tankönyvei, mert a testvérei vigyáztak rá, és a mobiltelefonján föl kellett hívni az apját, hogy küldjön érte kocsit, mert ingyen tankönyveket kapott, mert sokgyerekes családban él.
Képviselőtársaim! Gondoljuk végig még egyszer ezt a dolgot! Ennek semmilyen értelme az égvilágon nincsen.
Ha viszont az ország jövőjéről akarunk vitatkozni vagy beszélni, szerintem nem vitatkozni kellene róla, hanem beszélni, akkor világosan látni kell, hogy az ország biztonságos jövője és fejlődése el van rendezve azzal, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, közép- és hosszú távon biztos, hogy jól jártunk, biztos, hogy előrelépünk. Az igazi kérdés az természetesen, hogy ennek a csatlakozásnak az előnyeiből hogyan tudunk minél többet megragadni a magunk számára, és hogyan tudjuk a hátrányaitól minél inkább távol tartani az országot. Erről lett volna érdemes egy igazi, jó vitát folytatnunk, de mindig megakadályoz bennünket az, hogy előbb jól be kell mázolni egyet a másiknak, és ha már ezt megtettük, akkor meg már nem jut idő az érdemi vita lefolytatására.
(14.00)
Egyszerűen rá fogjuk beszélni a magyar állampolgárokat, hogy itt nincs is semminek értelme ebben az országban, nem jó az EU-csatlakozás se, nem jó semmi. Ha reálisak akarunk lenni, Magyarországon van gazdasági növekedés, nem olyan, amilyet szeretnénk, de tudnánk tenni annak érdekében, hogy legyen, Magyarországon van politikai stabilitás, sokan sok mindent elkövetnek, hogy ne legyen, de mégis van, és egyébként pedig Magyarországon megvan a lehetősége az előrelépésnek. Nem biztos, hogy harminc év kell a felzárkózáshoz; ha ügyesek vagyunk (Dr. Mátrai Márta felmutatja a Népszabadságot.) Örülök neki, hogy Mátrai Márta végre mindent elhisz, amit a Népszabadságban olvas (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), ez számomra megnyugtató. (Varga Mihály közbeszól.) Egyébként azt is lehet úgy értelmezni, megjegyzem, hogy mennyivel jobb pozícióban vagyunk más országoknál, míg vannak olyan országok, amelyekhez képest rosszabbak a pozícióink.
Akkor miért nem arról beszélünk, hogy hogyan tudunk még ezen a helyzeten is javítani, de nem tudunk, mert megakadályoz minket az a függöny, ami leereszkedik a szemünk elé, ha belépünk a parlamentbe és elkezdünk egymással vitatkozni. Azt gondolom, hogy amíg ezen nem tudunk változtatni, addig marad ez: a kormány kormányoz, az ellenzék meg mondja a magáét.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés