DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek teljesen igaza van abban, hogy van még mit tenni, és nem teljes körű az eredményesség, bár reményeink szerint azért javuló tendencia lesz majd e bűncselekmény felderítésében. Sem jogszabállyal, sem fokozott ellenőrzéssel tehát teljes körű eredményt nem lehet elérni, elég, ha csak azt a példát mondom, hogy már a tízparancsolatban is szerepelt az, hogy lopni nem szabad - a “ne lopj!ö parancsa -, mégis sajnos nagyon sokan lopnak.

Ezért én azt gondolom, hogy a hatóságoknak a fokozott ellenőrzés mellett a feladatukat nyilván hatékonyan kell tenni, de dolguk van ebben azoknak a közüzemeknek is, amelyeknek a színesfémvagyonát veszélyeztetik az ilyenfajta tolvajlások, hogy a bűnmegelőzéssel és a hatékony megelőzéssel és védekezéssel próbáljanak meg elébe menni, és maguk is megtenni, amit lehet a színesfémlopások számának korlátozása érdekében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu