DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A gazdaságpolitika hiányát emlegetik bizonyos fideszes körökben. Én azt gondolom, hogy az elmúlt időszak egyik leglényegesebb gazdaságpolitikai fejleményének egy aktuális vitájánál vagyunk, nevezetesen, a Medgyessy-kormány elkötelezettségét felvállalta a fenntarthatóság mellett, és azzal tisztában kell lenni, hogy ez egy másfajta gazdaságpolitika, mint amit eddig követtek a kormányok. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sajnos.) Az ökoadózás első lépéseinek a bevezetése, azt gondolom, jelzi, hogy ezt az egyébként nem mindenki által értett és nem mindenki által járt gazdaságpolitikai utat be kell járni.

Meggyőződésem, hogy aki az adózás kapcsán büntetésről beszél, pláne itt, ebben a Házban, az nincs azzal tisztában, hogy az adó minden egyes fillére a költségvetésen keresztül nagyon fontos társadalmi közkiadásoknak a fedezetét jelenti. Azért beszélünk most gyakrabban erről, mert ennek van itt most a vitája, és november 15-éig, akármilyen kormány is van a rendszerváltozás óta, a bevételi oldalt kitevő adótörvényeket el kell fogadni, hogy az állampolgárok, az adóalanyok felkészülhessenek az esetleges adóváltozásokra.

Az pedig, hogy bűn-e a több bevétel, azt gondolom, hogy ha megnézik, nem ennek van itt az ideje még, hiszen erre vissza fogunk térni, akkor már most is látható, hogy szemben az 5500 milliárdnyi bevétellel, már most több mint 6000 milliárdnyi kiadás látszik, és azt gondolom, hogy ebben a Házban, pláne ott szemben, majd ennek a 6000 milliárdnak a jelentős növelését célzó javaslatok is megfogalmazódnak. Azt gondolom tehát, hogy az adótörvény kapcsán az adóról beszéljünk, és ez az ökoadó irányába tett első lépés, azt gondolom, mégiscsak pontosan jelzi a hiányolt gazdaságpolitika jelenlétét és előremutatását is.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu