DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Volt egy olyan pillanat - amikor Toller képviselő úr is megérkezett, talán ebben az időben volt -, hogy úgy éreztem, ez a négy óra fölösleges, és olyanról beszélünk, amit talán nem értenek az emberek, vagy itt néhányan nem értenek közülünk sem. És lám, lám, rájöttünk, hogy volt értelme, legalábbis én rájöttem, hogy volt értelme a négyórás vitának, mert ezen négyórás vita után jöttek elő olyan kérdések, amiről mi már beszéltünk a legelején, azon a bizonyos délelőtti órán, amikor még szakmai kérdések is fölmerültek. Egyébként a szakmai kérdésekről folyhatott volna végig a vita, ha van miről vitatkozni önökkel.

Nos, a legutóbbi két kétpercesnél elhangzott, hogy hatástanulmány kellett volna - végig erről beszéltünk egyébként, hogy kellett volna hatástanulmány. És bizony az energiaadó kapcsán, tisztelt Szalay Gábor képviselőtársam, teljes mértékben egyetértek, arról kellett volna beszélni, amiről ön beszélt, és akkor lehetett volna arról vitatkozni, hogy bizony nemcsak az a három energia tiszta energia, amiről ön beszélt, mert valami véletlen folytán nem említette meg például a napenergiát. Azt a napenergiát, amelynek a 3 százalékát tudja az ember használni, és ha ön belegondol, akkor az a napenergia, a 97 százalék ugyanúgy visszamegy az űrbe, ahogy jött, miközben ha megkötjük, és úgy megy vissza, akkor ez tiszta energia, tisztelt képviselőtársam. No, erről lehetett volna beszélni.

Aztán, hogy nehogy véletlen ilyen szakmai tévedés legyen, mint amit ön említett, hogy az esőerdő hibájába esünk, tudniillik kivágjuk: tisztelt képviselőtársam, EU-s programok vannak arra, hogy energianövényeket lehet ültetni, többek között energiaerdőt. Nem azt kell kivágni, ami megvan! Azt a… - bocsánatot kérek, majdnem mondtam, milyen - ember teszi, hanem azt kell kivágni, amit elültetünk ma, aztán 30 év múlva vagy 20 év múlva vágjuk ki. Csak mi elfelejtettünk 20, illetve 30 évvel ezelőtt erdőt ültetni. Nos, ez az a biomassza, ez az a tiszta energia, amit miután eltüzeltünk, vissza is köti azokat az anyagokat, amiket kibocsátott.

Látja, képviselő úr, eltelt néhány óra, de nem volt kár, mert legalább néhány dologban közös nevezőre jutottunk, és talán önök is úgy állnak fel ezekből a padokból, hogy bizony ez nem más, mint sarctörvény, nem pedig környezetvédelmi célokat szolgáló törvény.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu