HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jövedéki adó kérdéséhez szeretnék hozzászólni. Már elmondtam azt, hogy létezik egy szociológiai felmérés, amely kimutatja azt, hogy a szegényebbek fajlagosan több alkoholt fogyasztanak, illetve inkább dohányoznak, mint nem. Tehát az ő terheik fokozottan fognak emelkedni. Én úgy gondolom, hogy a kormány talán azért lépi meg ezt, mert ezzel is szeretné az egészségminőséget javítani. Ez egy nagyon komoly preventív intézkedés. Én már látom azt, hogy tömegével fogják eldobni ezek az emberek a poharat és a cigarettát, és sokkal egészségesebb életvitelt fognak folytatni. Javul az egészségi állapotuk, kevesebbet kell költeni az egészségügyi intézmények működtetésére, és gyakorlatilag mindenki jól jár.

Ez a kormány szándéka? Akkor ezt ki kellene mondani! De én úgy látom, hogy inkább más a szándéka. Egyszerűen csak a költségvetési bevételek növelése a szándéka mindenáron. Nem foglalkozik azzal, hogy a dohányos ember tovább fog dohányozni akkor is, ha felemelik a cigaretta árát, az italos ember tovább fogja fogyasztani a sört és a többi italt, és ez a szociális problémákat tovább fogja mélyíteni. De mivel egy jóléti fordulatnak lehetünk a szemtanúi, úgy gondolom, hogy a kormányzat majd megpróbál valamilyen kiegészítő támogatást nyújtani ezen családok, emberek számára.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu