IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak néhány szóval egészíteném ki az előttem szólókat. Ténylegesen teljesen megdöbbentő az a fajta érvelési rendszer, amit folyamatosan hallunk. 2002 áprilisától egy teljesen új számítás van. 2002 áprilisáig a világgazdaságnak semmiféle hatása nem volt Magyarországra, ez a csúnya Orbán-kormány csinált rossz intézkedéseket, ezért fejlődött úgy a gazdaság, ahogy fejlődött. 2002. április után mi történt? Jött a szép Medgyessy-kormány, meghirdette a szegénységi programot, és a szegénységi program keretében aztán megyünk előre, és folyamatosan az a gonosz világgazdaság avatkozik bele a jó intézkedésekbe, és ezért nem haladunk előre.
Tehát valahol azért mégiscsak helyre kellene tenni ezt az értékrendet. Amikor az adótörvényekről vitatkozunk, akkor ezt kellene látni. Azt kellene látni, ami itt a vita elején már többször elhangzott, és a korábbi törvényjavaslatoknál is, hogy bizony szemmel láthatóan a király meztelen, minden adótörvény-módosítás azt próbálja takargatni, hogy a költségvetésből elköltötték a pénzt, a költségvetésben nincsen fedezet, és nincs is jó ötletük, semmi más, csak az, hogy présbe kell helyezni a magyar polgárokat, sarcot kell kivetni, és újabb nagyobb adókkal kell újra és újra terhelni őket.
Úgy hiszem, hogy ez nem igazán jó gazdaságpolitikai irány, és jó lenne, ha már ténylegesen megindulhatna az a fajta fejlődés, amit olyan sokat ígértek az elmúlt másfél évben. Jó lenne, ha a végre a vállalkozók azt mondanák, hogy: na hát, csak fél évig tartott ez a körbetartozás. Mert bizony ebben az évben elindultak a körbetartozások a vállalkozásoknál. Ez nem jó irány. Az adótörvényeknek is a gazdaság fejlődését kellene szolgálnia, azokat a motorokat újraindítani, amiket a Széchenyi-program már egyszer beindított.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés