KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Először is szeretném Kovács képviselőtársam bátorságát megdicsérni, mert nem tudom, hogy milyen hosszú karrierre számíthat az, aki olyat mond, egyébként jogosan, hogy ez a törvényjavaslat alkalmatlan ebben a formában a tárgyalásra (Kovács Tibor közbeszólása.), és nem is támogatták még a szocialista képviselők sem az alkalmassági szavazást a gazdasági bizottság ülésén. Azonban itt valószínűleg van némi hangsúlyeltolódás az ellenzék és a kormányoldal között. Ugyanis arról van szó - és ezt itt nem lehet elégszer hangsúlyozni, azért is kívánok erre kitérni Kovács úr felszólalása után -, hogy mi nem pusztán azért támadjuk ezt a törvényjavaslatot és nem értünk vele egyet, mert szerintünk olyan szakmai abszurditások vannak benne, amelyek józan ésszel szinte elképzelhetetlenek, és olyan Guinness-rekordokba illő dolgot kíván bevezetni, amikor egész egyszerűen egy embernek nem a környezetterhelését, hanem a normál életfunkcióját kívánja adóztatni az állam, hanem inkább a legnagyobb baj az vele, hogy mégiscsak leleplezi ez a törvényjavaslat is önmagát, ahogy az előző is.
Ebben az ágazatban, csak a vízügyi ágazatban a VCSOSZ - ami ezeknek az ágazati vállalatoknak a szakmai szövetsége - kimutatása szerint a teljes árbevételük 53 milliárd forint volt. Ez nem az eredmény, félreértés ne essék, a teljes árbevétel volt országosan 53 milliárd, és a kormány által benyújtott javaslat pedig 26 milliárd forintos ágazati elvonást jelentene és kormányzati költségvetési bevételt. Egyébként ezt a javaslatot önök is ismerik, mert a VCSOSZ eljuttatta minden képviselőhöz ezeket az adatokat.
Ez a probléma, mert ez mutatja meg a törvény igazi természetét: megint nem a környezet védelméről, hanem csak a költségvetés bevételeiről van szó. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Kovács Tibor és Kósa Lajos egymással konzultálnak.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés